Kis hatóerejű bomba robbanhatott Szentpéterváron

Az eddigi adatok szerint valószínűleg egy kisebb hatóerejű, házi készítésű bomba robbanhatott a szentpétervári metróban - a bomba készítéséről, és a robbanás hatóerejéről beszélt Ladocsi Attila igazságügyi tűzszerész szakértő az M1 csatorna délutáni műsorában.

A fényképfelvételek alapján az figyelhető meg, hogy egy kis hatóerejű bomba okozhatta a szentpétervári metróban bekövetkezett robbanást. Hogy pontosan milyen összetételű és szerkezetű bombáról van szó, azt a sérültek kivizsgálása és ellátása után, illetve a metró szerelvény átkutatását követően lehet megállapítani – mondta el Ladocsi Attila igazságügyi tűzszerész szakértő az M1 csatorna délutáni műsorában.

Hozzátette, hogy a házi készítésű bombák hatóerejének növelése érdekében sokszor használnak repeszképző anyagot, de a szakértő elmondása szerint a szentpétervári metrórobbanás esetében nem ilyen típusú bomba robbant.

Három fő hatása lehet egy ilyen robbanószerkezet hatásának: a robbanás nyomás által okozott pusztító hatása, a második az égés vagy hőhatás, és a harmadik a repeszhatás, ami a helyszínelés során derül ki – mondta el a szakértő.

Egyelőre nem tudni még, hogy a metróban felrobbant bomba időzített vagy távirányítás által lett-e működésbe hozva.