Egy régi telefonfülkét alakítottak át nyilvános könyvszekrénnyé Zalaegerszeg belvárosában. Bárki betehet és kivehet könyvet a fülkéből.
A Zazee Kulturális Egyesület három éve találta ki, hogy bibliofülkét alakít ki a belvárosban. Ezzel a kezdeményezéssel próbálják meg kiszakítani az embereket a mobiltelefonok világából és népszerűsíteni az olvasást.
Wettstein Tamás a Zazee Kultúrális Egyesület elnöke elmondta: 2014 júniusában állították ide ezt a különleges fülkét. Akkoriban optimistán gondolkodva, elérhető célként az egyéves távban gondolkodtak, ami az érdeklődés fenntartását illeti. Meglepődve tapasztalták, hogy pár hónap után a várakozásokat felülmúlva nagy népszerűségnek örvendett a kezdeményezés, ami a mai napig kitart.
Sorok Norbert a Zalaegerszegi Törvényszék elnöke elmondta: tavaly indították el a Társadalmi Felelősségvállalás programot, amely a “Peren kívül” elnevezést kapta. Az elnök szerint különös lehet, hogy a társadalmi felelősségvállalás most épp nem egy cég, hanem egy hivatal keretei között mutatkozik meg, azonban ez már fontos részévé vált a hivatal működésének.
A Zala megyei példát követve legutóbb Pécsett egy egyetemista csoport indított hasonló kezdeményezést.