Bár az internet korát éljük, a fotókat még nyomtatva jó látni

Ha a kérdés az, hol fér el egymás mellett békében 5,5 milliárd pixel 170 négyzetméteren, válaszként csak egyetlen megoldás kínálkozik. A Szalay Zoltán emlékének szentelt 35. Magyar Sajtófotó Kiállítás holnap nyitja meg kapuit.

A sajtófotó kiállításra így tavasztájt azért is jó elzarándokolni, mert az ember kissé összébb rakja magában azokat a történéseket, amelyek egy évnyi múltba vesznek. Mert persze mi az az egy év, kérdezhetjük joggal. És mégis, amikor egymás után nézzük végig a tegnap lenyomatait, feketében-fehérben, színesben, akkor jövünk rá igazán, hogy mennyi mindenre emlékezhetünk. És arra is, hogy mennyi mindent képes megmutatni és elmesélni számunkra egy jó fotó.

Mert egy jó kép mesél, mesél arról, hogy mit élhet át egy általános iskolai osztály Nyíregyházán (Balázs Attila/MTI  fotó), ha két Down szindrómás kisfiú, Pepe és Nándi jár hozzájuk. Elmondja, azt az aggodalmat és félelmet, ami Abigél arcán látszik, ő veseátültetésre vár (Szekeres Máté – Vesebeteg című sorozata). De akár hallhatjuk a 96 éves néni botjának kopogását vagy a hangját, amikor azt mondja, “halál, te engem nem vihetsz el!” és hallhatjuk még a lányok, asszonyok visítását egy férfi sztriptíz bemutatón, vagy a street workout tornázók erőlködését, a feszülő izmok, inak munkáját. Szóval sok mindent mesélhet a jó kép.

35. Magyar Sajtófotó Kiállítás a Robert Capa Múzeumban. Fotó:Sz.B.

35. Magyar Sajtófotó Kiállítás a Robert Capa Kortárs  Fotográfiai Központban.  (Fotó:Sz.B.)

Mint ahogy teszik is a 35. Magyar Sajtófotó Kiállítás nyertes pályaművei, szám szerint 370 kép több mint hatezer fényképből válogatva. Szigeti Tamás, a kiállítás kurátora látványos és szép kiállításnak nevezte az ideit, mely többek között abban is különbözik a tavalyitól, hogy szinte nincsenek benne természeti katasztrófákról szóló, vagy a migránsválságot lekövető képek, így a fotósoknak a hír témában “szenzáció híján” fel kellett találni magukat.

Idén az egy sorozatba tartozó képek alá már tónus is került, így jól elkülönülnek egymástól a különböző alkotások. Bár az internet korát éljük, azért a fotókat még mindig nyomtatásban jó látni, tette hozzá Szigeti Tamás, és dacára, hogy egyre többen vizionálják a profi fotózás halálát, az ellenbizonyíték szerencsére szemmel látható. Mint ahogy az is, hogy a magyar fotósok most gyengédebb megközelítésben tálalják a valóságot, képeik nagyon emberiek.

35. Magyar Sajtófotó Kiállítás a Robert Capa Múzeumban. Fotó: Sz.B.

Koszticsák Szilárd Ujjak nélkül című fotója Sport kategóriában a 3. helyezett lett

Bánkuti András (MÚOSZ) pedig azt tette hozzá, hogy ilyen szériával nagyon kevés fotópályázat rendelkezik, és a kiállításra megjelentetett katalógus – amelyben bővebb a képanyag, mint a falakon látható mennyiség – is már 25 éves múlttal rendelkezik. Kováts Botond, a kiállítást támogató Canon marketing vezetője pedig bár számokban fejezte ki, hogy a Capa központban most látható fotók 5,5 milliárd pixelre rúgnak, 170 négyzetméternyi helyet foglalnak, mint mondta, értékük mégsem pixelben mérhető. Miután egyre inkább képekben mesélünk el mindent, a Canon közösségi oldalán hirdetett külön pályázatot amatőr fotósoknak is, amelyeknek eredménye a profi képek mellett látható.

Az idei tárlat szomorú híre, hogy a 35. Magyar Sajtófotó Kiállítást, az azt megálmodó és évtizedeken át gondozó Szalay Zoltán fotóriporter emlékének ajánlják.

35. Magyar Sajtófotó Kiállítás a Robert Capa Múzeumban. Fotó:Sz.B.

A 35. Magyar Sajtófotó Kiállítást Szalay Zoltán fotóriporter emlékének szentelték a rendezők

A 35. Magyar Sajtófotó Kiállítás március 28-tól látható a Robert Capa Kortárs fotográfiai Központban (1065 Bp., Nagymező utca 8.)

A 35. Magyar Sajtófotó Pályázat díjazottjainak teljes névsorát erre a linkre kattintva tudhatja meg.