2015. március 15-én indult útjára a megújult M1 és M2 csatorna - az eddigi tapasztalatokról Bende Balázzsal beszélgettünk.
Az M1 Híradójának külpolitikai rovatvezetője, Bende Balázs immáron 15. éve tevékenykedik a közmédia berkein belül, de kérdésünkre válaszolva – miszerint melyik volt számára az elmúlt két esztendő legemlékezetesebb pillanata – elmondta, hogy keresve sem találhatna felelevenítésre alkalmasabb ügyet a tavaly, 2016. szeptember 24-én 22 óra 36 perc 18 másodperckor történt, Teréz körút 4. szám alatti robbantásnál – a bűncselekményben három fő sérült meg, közülük egy gyalogosan arra haladó rendőrjárőr páros egyik tagja életveszélyesen, társa pedig súlyosan.
Mikor minden összejátszik
Mint arra Balázs visszaemlékezett, a Híradó információs irodája, az úgy nevezett newsroom addigra már szinte teljesen kiürült, ő pedig az idegen nyelvű hírműsorok szerkesztőjeként arra készült, hogy azokat jó szokása szerint a vezérlőben ülve koordinálja majd – ekkor futott be a hír a robbanásról, sőt egy kvázi csodával határos telefonhívás is: a vonal túlvégén az angol nyelvű híradók egyik műsorvezetője, Tóth Hajnalka jelentkezett be. A kollegina elmondta, hogy épp a Nyugati pályaudvar környékén van, és mivel másnap egy keresztelőn kell részt vennie, még egy blézer is akad nála.
Bende Balázs
Persze attól, hogy Hajnalka Bende kérésére elindult az érintett helyszínre, a csatorna még nem volt “megmentve”, így Balázs egyik munkatársára bízta a a szerkesztői feladatokat, lement a kameratárba, beszerzett minden szükséges felszerelést, kiviharzott az MTVA székházából, beült az autójába és meg sem állt az Oktogonig, ahol is minden konkurens médiumot megelőzve helyezett technikai hátteret Hajnalka mögé, hogy első kézből tudósíthassanak a robbantás helyszínéről – elvégre ha “akció” van, egyetlen suszter sem maradhat a kaptafánál, vagyis ha lehetősége nyílik rá, egy külügyi szerkesztőnek is ki kell bújnia a skatulyából…
Indulás
Komoly változásokat hozott 2015. március 15-e a közszolgálati tévécsatornák életében. Az M1 ekkor alakult napi aktuális hírcsatornává, hazánkban a mai napig egyedülálló módon élő hírkövetéssel és helyszíni bejelentkezésekkel. Az alkotók számára a minta a tematikában a BBC, a brit közszolgálati aktuális csatorna, míg a napi adásszerkezetben az amerikai CNN televízió műsorszerkezete volt.
A Duna Televízió 2015. március 15-étől nemzeti főadóként működik, és a hazai nézők mellett az egész Kárpát-medence magyarságának nyújt teljes, közszolgálati, kulturális és szórakoztató tartalmat.
Ekkor kezdte el szárnybontogatását a fiatalabbaknak készülő Petőfi Televízió is. 2015-ben kezdte meg működését az M4 Sport csatorna is, ugyan indulására az év júliusáig várni kellett.