Hétfőn kiemelték az Egyiptom egyik leghíresebb fáraójának titulált kolosszális szobor háromtonnás törzsét a sárból és talajvízből Kairóban, ahol nemrégiben fedezték fel.
A kiemelésben egy daru és tucatnyi munkás segédkezett. A szobor első darabját, a fej egyik részét még csütörtökön kiemelték.
A szobrot savmentes papírral és desztillált vízbe áztatott pamutszövettel fedik majd be.
A Műemlékvédelmi Minisztérium még vasárnap jelentette be, hogy újabb és biztonságosabb módszerekkel folytatják hétfőn a műalkotás kiemelését.
Minderre azt követően került sor, hogy sokan élesen kritizálták a fej feltárásánál alkalmazott eljárást, és azt is helytelenítették, hogy a szobordarabot mindenféle óvintézkedés nélkül otthagyták a helyszínen.

Kairóban kiemelték a Ramszesz-szobor második darabját
-
-
Egy korában kiemelt szobortöredéket néz meg Haled Enani egyiptomi régészeti miniszter, miután felszínre emelték egy feltehetőleg II. Ramszesz fáraót ábrázoló szobor darabját Kairóban, az ókori Heliopolis területén 2017. március 13-án. (MTI/EPA/Haled el-Fiki)
-
-
Feltehetőleg II. Ramszesz fáraót ábrázoló hatalmas szobor töredékét emelik ki egy vízzel telt gödörből Kairóban, az ókori Heliopolis területén 2017. március 13-án. (MTI/AP/Amr Nabil)
-
-
Feltehetőleg II. Ramszesz fáraót ábrázoló hatalmas szobor töredékének felszínre emelését ünneplik munkások Kairóban, az ókori Heliopolis területén 2017. március 13-án. (MTI/AP/Amr Nabil)
-
-
Feltehetőleg II. Ramszesz fáraót ábrázoló hatalmas szobor töredékét emelik ki egy vízzel telt gödörből Kairóban, az ókori Heliopolis területén 2017. március 13-án. (MTI/AP/Amr Nabil)
-
-
Feltehetőleg II. Ramszesz fáraót ábrázoló hatalmas szobor töredékét emelik ki egy vízzel telt gödörből Kairóban, az ókori Heliopolis területén 2017. március 13-án. (MTI/EPA/Haled el-Fiki)

Feltehetőleg II. Ramszesz fáraót ábrázoló hatalmas szobor töredékének felszínre emelését filmezi Karim Arabi Kairóban, az ókori Heliopolis területén 2017. március 13-án. (MTI/AP/Amr Nabil)
-
-
Feltehetőleg II. Ramszesz fáraót ábrázoló hatalmas szobor töredékét emelik ki egy vízzel telt gödörből Kairóban, az ókori Heliopolis területén 2017. március 13-án. (MTI/EPA/Haled el-Fiki)
-
-
Feltehetőleg II. Ramszesz fáraót ábrázoló hatalmas szobor töredékét emelik ki egy vízzel telt gödörből Kairóban, az ókori Heliopolis területén 2017. március 13-án. (MTI/EPA/Haled el-Fiki)
-
-
Feltehetőleg II. Ramszesz fáraót ábrázoló hatalmas szobor töredékét emelik ki egy vízzel telt gödörből Kairóban, az ókori Heliopolis területén 2017. március 13-án. (MTI/EPA/Haled el-Fiki)
-
-
Feltehetőleg II. Ramszesz fáraót ábrázoló hatalmas szobor töredékét emelik ki egy vízzel telt gödörből Kairóban, az ókori Heliopolis területén 2017. március 13-án. (MTI/EPA/Haled el-Fiki)
A hivatal közlése szerint a műalkotás darabjait a kairói Egyiptomi Múzeumban illesztik majd össze és restaurálják, mielőtt a gízai piramisok közelében lévő, egyelőre még meg nem nyitott, Nagy Egyiptomi Múzeum részévé teszik.
A szobor valószínűleg II. Ramszeszt ábrázolja, aki több mint 3000 éve 60 évig ült Egyiptom trónján.