Hálapénzmentessé válik a szülészet Budán

Vallási hovatartozás nélkül, az ország bármely pontjáról fogadja majd a szülő nőket az abortusz- és hálapénzmentes szülészet, amelynek létrejöttét a kórházakat fenntartó felekezetek is támogatják. Ezzel párhuzamosan a nyolcmilliárd forintnyi támogatásból a Budai Irgalmasrendi Kórházban új nőgyógyászatot szerelnek fel, ahol a keresztény elvek szerint látják el a betegeket.

Kozma Imre, az Irgalmasrend magyaroroszági vezetője azt mondta: “a keresztények több évtizedes kérésének megfelelően jönnek létre ezek az osztályok, ahol mindenek felett az emberi élet védelmét szolgálják”. A keresztény szellemiség nem tud mit kezdeni a ténnyel, hogy sok helyen törvényesített az abortusz és az eutanázia. Az életet szolgálni másnak a halála árán valahol egy erkölcsi bicsaklás – tette hozzá.

A támogatási összeg zöme a Bethesda Gyermekkórházé lesz, miután ott szülészetet kell berendezni. A Budai Irgalmasrendi Kórháznak valamivel több mint egymillárd forint jut, hogy egy korábban nem létező osztályt alakítsanak ki.

A betegek érzelmi egészsége is fontos

Kozma Imre elmondta, a keresztény értékek az abortusz tilalma és a hálapénz elutasítása mellett a betegek gyógyításában is megmutatkoznak. Elveik szerint a beteg ember a legkiszolgáltatottabb, akinek a kórház egy idegen világ, ahol szorong, fél és aggódik az egészségért. Rendelőjükben ezt az elidegenedést oldják fel.

- Az Irgalmasrend elsősorban ezekre akar válaszolni, hogy az az ember, aki érkezik, otthonra találjon, befogadó szeretettel találkozzon, ami oldja ezt a szorongást és természetszerűen ez a szellemiség jelenik meg minden egyes beavatkozás esetén. Szakmailag nyilvánvalóan nincs különbség egy Irgalmasrendi kórház és egy állami kórház között – fogalmazott.

Egy keresztény kórházban hangsúlyos az emberi tényező. Ez az a többlet, amit ha tudnak nyújtani az embereknek, az szinte fél gyógyulás - tette hozzá a rend vezetője.

A Kossuth Rádió úgy tudja, a kórházak vezetősége nem ellenőrzi majd, hogy a náluk praktizáló orvosok máshol milyen beavatkozásokat végeznek. Kozma Imre szerint kizárt, hogy a velük dolgozó szakemberek más intézményben abortuszt hajtsanak végre, mert meggyőződése, hogy ebben az esetben az orvosok részéről erkölcsi vállalásról van szó.

- Magától értetődőnek gondolom, hogy aki ott dolgozik, az nem csak abban az intézményben, hanem máshol sem az abortusz oldalán áll. Ez inkább egy jel arra, hogy – a keresztény szellemiségünkre hivatkozva – nem tudunk egyetérteni azzal, hogy egyáltalán lehetséges abortusz. Valamit az élet kioltása által szabályozni elfogadhatatlan – fejtette ki.

Az abortusz nem lehet az egyetlen megoldás

A Gólyahír Egyesület 17 éve segíti a krízisben lévő anyákat. Annak érdekében nyújtanak segítséget, hogy akkor is szüljék meg gyermeküket, ha felnevelésüket a születéskor nem tudják vállalni. Sok gyermektelen házaspár ugyanis örömmel vállalja ezt a feladatot.

Mórucz Lajosné, az egyesület elnöke elmondta, még egyik érintett kórházzal sem volt kapcsolatuk. Nagyon tiszteletre méltónak tartják, hogy a két intézmény számára csak az élet és a gyermekek megszületése a fontos. Ha a kórházakban is van szándék az együttműködésre és vállalják a titkoltterhesek ellátását, lehetne szó közös munkáról. Az egyesület eddig 839 nyílt örökbefogadásnál segített. Jelenleg 4-5 kismama van a látóterükben, akik kérték, hogy segítsenek majd az örökbeadásban. A legtöbb gyermek a dél-pesti kórházban született eddig.

2010 és 2015 között 23%-kal – több mint 9 ezerrel – , 2016 első negyedévében további 4%-kal csökkent Magyarországon az abortuszok száma. A házasságban élő 35 év alatti nők esetében fél évtized alatt 85%-kal esett vissza.