Oscar-díjat nyert Deák Kristóf Mindenki című rövidfilmje

A Mindenkinek a francia Ennemis Intérieurs (Sélim Azzazi), a svájci La Femme et le TGV (Timo von Gunten), a dán Silent Nights (Aske Bang) és a spanyol Timecode (Juanjo Giménez) című filmet sikerült maga mögé utasítania. Deák Kristóf alkotása az első magyar rövidfilm, melyet jelöltek ebben a kategóriában.

A Mindenki (Sing) nyerte a legjobb rövidfilmnek járó Oscar-díjat. Deák Kristóf munkája az első magyar alkotás a kategóriában, mely elnyerte a Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia elismerését.

Deák Kristóf és Udvardy Anna Oscar- díjával. Fotó: MTI/EPA

Deák Kristóf és Udvardy Anna Oscar- díjával. Fotó: MTI/EPA

A gyerekeknek ajánlotta díját Deák Kristóf

“Nagyon köszönöm az akadémiának ezt a hihetetlen díjat. Rövidre kell fognom, pedig nagyon sok embernek kell köszönetet mondanom. Először is a családomnak és a tanáraimnak, akik felneveltek és a feleségemnek is. Anna, a stáb és a szereplők nevében ajánlom ezt a díjat azoknak az embereknek, akik jobbá tehetik ezt a világot, a gyermekeknek. Próbáljuk meg őket jól felnevelni, oly módon, hogy büszkék lehessünk rájuk” – mondta Udvardy Anna (producer) helyett is beszédében Deák Kristóf.

A magyar alkotás a francia Ennemis Intérieurs (Sélim Azzazi), a svájci La Femme et le TGV (Timo von Gunten), a dán Silent Nights (Aske Bang) és a spanyol Timecode (Juanjo Giménez) című filmmel volt versenyben.

Egy hónapja tartott az izgalom

A rangos elismerést, magyar idő szerint ma hajnalban, nem sokkal öt óra előtt vehette át a film rendezője, Deák Kristóf a Los Angeles-i Dolby Színházban. A most már Oscar-díjas kisjátékfilmért 2017. január 24. óta izgult az egész ország, akkor jelentették be ugyanis, hogy bekerült a végső ötbe, a tíz alkotásra szűkített előzetes listáról.

Deák Kristóf és Udvardy Anna a legjobb rövidfilmért járó Oscar szoborral. Fotó: AFP

Deák Kristóf és Udvardy Anna a legjobb rövidfilmért járó Oscar szoborral. Fotó: AFP

Először magyar rövidfilm az Oscar történetében

Mint ismeretes, Deák Kristóf alkotása már azzal történelmet írt, hogy bekerült a legjobb öt közé, előtte ugyanis magyar rövidfilmet még nem jelöltek ezen kategóriában az Oscar történetében.

A Mindenki márciusban, a Friss Hús Budapest fesztiválon debütált a magyar közönség előtt. Számos fesztiválon díjazták, júniusban elnyerte a tokiói Short Shorts fesztivál nemzetközi kisjátékfilm-kategóriájának fődíját és a mustra fődíját is, amely kvalifikálta a produkciót az Oscar-nevezésre.

A személyes élmények, melyek végül Oscart értek

A Mindenki (angol címén Sing) a kilencvenes évek elején, iskolai környezetben játszódik, központi eleme egy rossz pedagógiai modell, egy gátlástalan tanárnő sikerhajhászása, amelyre a film gyerekszereplői adnak csattanós választ. A 25 perces film főszereplői Gáspárfalvi Dorka, Hais Dorottya és Szamosi Zsófia. Producere a rendező mellett Udvardy Anna volt.

 

Deák Kristóf  Mindenki című filmje egy gyerekkórusról és annak vezetőjéről szól, aki sajátos eszközökkel próbálja elérni a sikert. A gyerekek azonban fellázadnak és zseniális tervet eszelnek ki az elnyomó rendszert teremtő tanárnő megleckéztetésére.

Ahogy Deák Kristóf a filmrendezője a mediatanacs.blog.hu-nak nyilatkozta, személyes élmény vezette a történet megírásában: volt ugyanis egy tanára, aki a gyerekek valamennyi versenyeredményét mindig a magáénak akarta betudni.

Folyamatosan szembesítette őket azzal, hogy semmire nem mennénk, ha ő nem lenne. Ugyanakkor a szülőkkel nagyon jófej volt, így senki nem értette, miért mennek haza sírva egyesek tőle. A tanárnő jól marketingelte magát, közben viszont nem vette tekintetbe a legfontosabbat, a gyerekeket.

 

A másik élmény Kristóf egy svéd lakótársának személyes története, amely olyan erős volt, hogy a rendező ezt a jelenetet is felhasználta a filmjében. Történetesen ez az a rész, amikor a kórusvezető nem köntörfalazik, hanem egyenesen megmondja az egyik főszereplő kislánynak, Zsófinak, hogy ő bizony nem elég jó.

Jelenet Deák Kristóf Mindenki című rövidfilmjéből. Fotó: MTI

Jelenet Deák Kristóf Mindenki című rövidfilmjéből. Fotó: MTI

Az Oscar-díj ünneplése után Deák Kristóf és csapata hamarosan nekikezd egy új film forgatásának, amelyhez a Magyar Média Mecenatúra programban nyertek  támogatást. A film címe A legjobb játék, és arról az anomáliáról szól, hogy bár mi hozzuk létre a gépeket, de azok közben elveszik a munkánkat. Ahogy az immáron Oscar-díjas  Deák Kristóf mondta: foglalkoztatják a gépek, a technológia és az ember kapcsolata, ezért fogalmazódott meg benne az ötlet.

Deák Kristóf Mindenki című Oscar-díjas filmjét az NMHH Médiatanácsa a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatta.

A kisjátékfilmet visszanézhetik a Médiaklikken, mely egészen március 5-ig elérhető lesz.