Van aki átadja, van, aki direkt elhagyja: öt éve már, hogy a könyvajándékozás napját megünneplik a világban: ez idén Bálint napjára esett.
A másodikos Julcsi és Hanna rendszeres könyvtárlátogató osztályával: idén már magabiztosan, megszokott mozdulattal tették le ajándékkönyvüket az asztalra, hiszen tavaly is részt vettek a február 14-re időzített Nemzetközi Könyvajándék Napon, amelyet először 2012-ben hirdettek meg azzal a céllal, hogy hogy minél több kisgyermek jusson új, vagy használt könyvhöz.
Illusztráció (MTI Fotó: Balogh Zoltán)
A szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár harmadszor csatlakozott az akcióhoz.
„Várjuk azokat a jó állapotú, esetleg már olvasott, kedves könyvet, melyet már nem használunk, és esetleg csak a polcon porosodik, és valaki másnak szeretnék odaajándékozni. Ez lehet felnőtt, és lehet gyermekkönyv is” – mondta a Kossuth Rádió Közelről című műsorában Zsigri Mária könyvtáros.
A Nemzetközi Könyvajándék Nap abból a kezdeményezésből indult elsősorban, hogy a gyerekek kapjanak könyvet ilyenkor: olyan gyerekek is, akik vagy anyagi helyzetük miatt, vagy egyéb körülmények miatt nem jutnak könyvhöz.
„A kezdeményezést kiterjesztettük a felnőttekre is, hiszen nagyon szeretünk könyvet kapni, de ugyanúgy, ajándékozni is” – fogalmazott Zsigri Mária.
A könyvtáros szerint ma még kevesen ismerik a kezdeményezést, a könyvtár éppen ezért csatlakozott az akcióhoz.
„Éppen azért jó, hogy Bálint-napon tartjuk, mert vagyunk többen is olyanok, akik nem tudunk a kedvesünknek ajándékozni, vagy épp nincs is kedvesünk, de egy könyvajándék mindig nagyon jó. Mindenkinek lehet megfelelő könyvet adni” – tette hozzá.
A könyvajándék napon van, aki csak egy könyvet visz el, de visz helyette ötöt. Van, aki a könyvtárnak adományoz könyvet, ugyanakkor éppen az a cél, hogy a látogatók egymással cseréljenek köteteket.
Hagyd el a könyved, keress másikat
Idén a kezdeményezők nem csak cseréltek, de el is hagytak itt-ott könyveket: a könyvtár néhány munkatársa üzenetekkel ellátva buszmegállókban, buszokon hagytak hátra egy-egy kötetet, abban bízva, hogy hamar gazdára találnak.
A különleges naphoz különleges gyermekfoglalkozások is jártak, természetesen a könyvtárban.
Zsigri Mária elmondta: alsó osztályos gyermekeket várnak a könyvtárban, akik hoznak egy-egy könyvet, leteszik egy asztalra, és a program végén mindenki választhat magának egy neki tetszőt, és egymás között is cserélhetnek.
A programok során mindig különlegességeket mutatnak be a gyerekeknek: idén február 14-én például papírszínházi három kismalac története volt terítéken, ahol a tányéron három cukordrazsé volt a három kismalac, a farkas pedig a csokoládés keksz volt.
A könyvtárosok rendszerint üzeneteket csempésznek a gyermekek könyveibe, leginkább az olvasás élményéről, és arra is felhívják a gyermekek figyelmét, hogy minél többen tartsák fontosnak, hogy olvasni igenis kell.