Puskás Öcsi szobra lesz a magyarság szimbóluma Melbourne-ben

A leghíresebb magyarnak állítottak szobrot Melbourne-ben. Puskás Ferenc, a legendás futballista emléke százezer magyarnak hozhatja közelebb az otthonát. Domonkos Béla bronzszobrát, a felcsúti Puskás Akadémián három éve álló alkotás mását a magyar és az ausztrál kormány, valamint mások segítsége mellett elsősorban egy második generációs ausztrál üzletembernek, Bélteky Róbertnek köszönhetik a világ Puskás-rajongói.

Ausztráliában szinte mindenki ismeri Puskás Öcsit és a róla elnevezett díjat, melyet a legszebb gólt szerző ausztrál játékos kap meg. A Puskás-díjat, melyet 2009-ben alapított a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség, most közelebbről is megcsodálhatták Melbourne-ben: ezt is bemutatták azon a nagyszabású fogadáson, amely megelőzte a legendás magyar labdarúgó szobrának felavatását – erről az eseményről számolt be a Duna World Öt kontinens című műsora.

Ez a szobor emlékeztet egy nagyszerű ember, egy nagyszerű focista életére. Valakire, aki nagyban hozzájárult a futballhoz. Már nagyon időszerű volt, hogy emléket állítsunk neki Ausztrália sportfővárosában, Melbourne-ben is. Ez a szobor nagy kiváltság számunkra arról az emberről, aki azóta is a szívünkben él – mondta Victoria állam parlamentjének elnöke.

Puskás Ferenc 1956-ban elhagyta Magyarországot. Először Bécsben élt, majd feleségével együtt Spanyolországba költözött, ahol a Real Madrid legendás játékosa lett. 39 évesen abbahagyta a játékot, és edzőként dolgozott többek között Ausztráliában is, ahol a Melbourne Hellas csapatával bajnok lett. Puskás hazájától 16 ezer kilométerre is mély nyomokat hagyott a futballban: olyannyira, hogy bronzszobra Victoria államban kapott helyet, az Olimpiai parkban.

Több mint kétszázan éljeneztek, amikor lehullt a lepel. Puskás Ferenc életnagyságú szobra egy érdi mester, Domonkos Béla alkotása.

Puskás-szobor Melbourne-ban. Fotó: puskas.com

Puskás-szobor Melbourne-ban. Fotó: puskas.com

Az Aranycsapat kapitányának mása nem csak a futballrajongók számára lehet fontos. dr. Gruber Attila nagykövet szerint az ausztráliai magyaroknak egy újabb emlékhelyet jelent a szobor. Kézzelfoghatóvá válik az ausztráliai magyaroknak, a látogatóknak, hogy élt valamikor egy világhírű magyar focista, abban az időben a legjobb, a világ legjobbja, akiről még a világ másik felén is megemlékeznek  – tette hozzá.

A szoborállítás ötlete egy magyar üzletembertől származik. Bélteky  Róbert édesapja 1956-ban emigrált Ausztráliába, és nem feledte magyar gyökereit. Róbert gyermekkora óta futballrajongó. A felcsúti Pancho Aréna avatásán látta meg a Puskás-szobor eredetijét, akkor határozta el, hogy Melbourne-ben is felállíttat egy ilyet. Négy év kellett ahhoz, hogy ez valósággá váljon.

Ez egy nagyon nagy nap, nem csak a futballközönségnek, hanem a magyar népnek is Ausztráliában. Százezer magyar él itt, és immár van egy szobor, amit láthatnak, érezhetnek bármikor, s így közelebb van az otthonuk – fogalmazott.

Puskás bal lába a legjobb

Az ünnepélyes szoboravatáson Puskás Ferenc egykori játékosai is részt vettek, személyes történetekkel is felidézték a magyar futballista emlékét.

Természetesen mi tudtuk, hogy Puskásnak van a legjobb bal lába a futballtörténelemben, az én bal lábam viszont nagyon gyenge volt. A csütörtök esti edzéseken gyakoroltam a bal lábammal, hogy lássam, tudok-e fejlődni. Sosem gondoltam, hogy olyan leszek, mint Puskás, csak az volt a célom, hogy oda tudjam rúgni a labdát, ahová szeretném  – mesélte Kiimon Taliadoros, a Victoria Football Szövetség elnöke, Puskás Ferenc egykori játékosa. – Ő egy év múlva félrehívott, és azt mondta, ne aggódj a bal lábad miatt, felejtsd el, és használd a jobbat. Egy meccsen aztán lőttem egy gólt a bal lábammal a 16-oson kívülről. Soha előtte és soha utána nem lőttem akkorát. Kirohantam hozzá a kispadhoz, és rámutattam a bal lábamra, ő pedig nevetett. Csodálatos emlék számomra, hogy ezt megcsináltam. Ez mindig is különleges lesz nekem – mesélte az egykori játékos.

Mr. Futball, azaz Les Murray, a magyar származású sportriporter volt a nagyszabású rendezvény műsorvezetője. Ürge László több mint 30 évig dolgozott az ausztrál SBS televízióban, ő lett a futball arca és hangja. Gyerekkorától rajongott Puskásért.

Megbűvölt engem, és miatta lettem focidrukker. Soha nem is álmodtam arról, hogy egyszer az ő szobrát avatják Ausztráliában – vallotta be Les Murray.

Öcsi bácsi szellemét már nem csak egykori játékosai elbeszélései, vagy az őt ismerők őrzik Ausztráliában. Puskás lesz innentől a magyarság szimbóluma Melbourne-ben – jelentette ki Németh Zsolt az ünnepségen. Az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szerint az ausztráliai magyarság méltó utódja a legendás focistának, hiszen sokan ugyanolyan helyzetben voltak, mint ő, mikor új életet kezdtek a forradalom után.

Puskás a leghíresebb magyar, és nagyon magasra tette a lécet nekünk. Ő a minőséget jelentette. Ezt a minőséget követték azok az ausztrál magyarok is, akik százezren jöttek ebbe az országba. Hasonlóan Puskáshoz a semmiből teremtettek új életet maguknak – nyilatkozta. Így folytatta: a leghíresebb magyar a szobor által egy kézzelfogható, fényképezhető és hazavihető mementót is kapott. Aki mellett jó kihúzni magunkat, összekacsintani és büszkének lenni arra, hogy egy hazából származunk.