Költségvetése felét fordítja fejlesztésre idén Szeged

51 milliárd forintos főösszeggel elfogadta a szegedi önkormányzat 2017-es költségvetését a szegedi közgyűlés pénteken - a büdzsé felét a tervek szerint fejlesztésre fordítják.

A költségvetést a közgyűlés 17 igennel, 7 nem és 4 tartózkodás mellett fogadta el. Tartózkodott a szavazásnál Binszki József, a DK helyi elnöke is.

Az előterjesztés vitájában Botka László (MSZP) polgármester azt mondta, hogy idén is folytatódik a forráskivonás az önkormányzati szektorból, működtetésre 5 milliárd forintot ad az állam, 540 millióval kevesebbet mint 2016-ban. A bevételekből 13 milliárd forint helyi adókból folyik be, 2 milliárd az önkormányzati cégek befizetéseiből, osztalékából származik – ismertette. A politikus kiemelte, hogy Szeged lassan az utolsó olyan nagyváros, ahol a lakosság nem fizet helyi adót.

Botka László (MSZP), Szeged polgármestere (MTI Fotó: Ujvári Sándor)

Botka László (MSZP), Szeged polgármestere (MTI Fotó: Ujvári Sándor)

Az önkormányzat nem kap állami forrást a szociális támogatásokhoz. A költségvetés része az 500 millió forintos szociális alap, amelyen belül növelik a lakhatási és a gyermekvédelmi támogatást – jelezte.

Botka László közölte, folytatódik az országban egyedülálló szociálisbérlakás-program, amelyben a piaci díj harmadáért juthatnak albérlethez a rászorulók. A város az üzlethelyiségek bérleti díjából felújítja az önkormányzati lakóingatlanokat, idén 400 millió forintot szánnak erre a célra. A költségvetés része egy 500 millió forintos alap, amely a város tulajdonában lévő 14 gazdasági társaság 2700 munkavállalója számára teszi lehetővé a fizetések növelését. Az alap kisebbik része szolgálja csak a kötelező béremeléseket – mondta a polgármester.

Uniós forrásból egész városrészeket érintő fejlesztések indulnak, emellett az önkormányzat egymilliárd forintot fordít út- és járdafelújításra – ismertette a polgármester. Póda Jenő (KDNP) kifejtette: a beruházásokat ösztönző önkormányzati költségvetésre lenne szükség, a vállalkozások helyiadó-terhelése azonban nem csökken. A párt képviselői – a közgyűlés által is elfogadott – módosító indítványaikkal emelték a kulturális, idegenforgalmi, ifjúsági, közlekedésbiztonsági támogatásokat. Javasolták egy 50 millió forintos egyházi keret létrehozását is, ez azonban nem kapott többséget.