Hamarosan robot lehet a legjobb barátunk

Hamarosan a robotokra nem csak mint tárgyakra, sokkal inkább mint egyfajta társainkra tekintünk – és akár kötődés is kialakulhat közöttük és közöttünk. De jó az nekünk, ha robotok lesznek a legjobb barátaink?

Ahogyan a robotika és a mesterséges intelligencia rohamos tempóban fejlődik, egyre közelebb kerülünk egy olyan jövőképhez, amit Hollywood fest le nekünk – persze nem a Terminátorra vagy a Robotzsarura gondolunk, sokkal inkább az olyan történetekre, mint amilyeneket a Her, vagy az M. I.: Mesterséges értelem című filmek mutatnak be.

Néhány napja az M5 Különóra írt az Európai Parlament brüsszeli Robotika Sajtószemináriumán az újságírókat üdvözlő robotról, Sheldonról.

Sheldon a sajtóterem bejáratánál állt, mindenkinek köszönt, és beszédbe elegyedett azokkal, akik szimpatikusak voltak neki.

Volt, akire emlékezett is, volt, akit ő szólított meg – szinte mindenki odasereglett, videózott, és beszélgetett vele. Egyértelmű volt, hogy a délután sztárja lett. Aztán később kiderült, hogy Sheldon valójában képtelen magától így kommunikálni, mindazt, amiről az újságírók azt hitték, hogy ő találja ki, egy élő ember mondatta vele, aki néhány méterrel arrébb, egy fülkében ült, és gépelte, hogy mit válaszoljon a robot.

Bár Sheldon még képtelen úgy eltársalogni az emberekkel, ahogy először gondolták, nem nehéz elképzelni, mi történne, ha mégis léteznének ilyen robotok.

hamarosan-a-robotok-lehetnek-a-legjobb-barataid_image_7bb9c37d74af2cdfc007e09ea069_16-9

A Különóra újságíróit már néhány perces interakció során levette a lábukról, így ők biztosak benne, hogy ha minden nap találkoznának vele, és akár be is engednék az otthonukba, megszeretnék, dacára, hogy csupán egy gépről van szó – olvasható a cikkben.

Kötődés, szeretet, etika

Ez pedig felvet elég aktuális, és slágertémának számító problémát vet fel: mi lesz, ha valódi Sheldon-féle robotok lepik el a mindennapjainkat? Mi lesz, ha kötődünk majd hozzájuk? Mi lesz, ha egyenesen megszeretjük őket? Etikus ez egyáltalán? Milyen jövő elé nézünk, ha megjelennek az empatikus okosrobotok?

Ha esetleg azt gondolnánk, hogy a robotok iránt igencsak nehéz érzelmeket táplálni (hiszen csak gépek, nem igaz?), akkor meg kell cáfolnunk – már most is léteznek olyan kutatások, amelyek a robotokhoz való kötődésünket mérik, és nagyjából mindegyik azzal az eredménnyel zárul, hogy igenis képesek vagyunk érezni nem érző lények iránt is.

Itt van például a Pharo terápiás robot esete. Ő (az?) gyakorlatilag úgy néz ki, mint egy cuki, okos plüssfóka – kutatók vittek belőle egy példányt az idősek otthonába, és azt tapasztalták, hogy amikor bizonyos idő után visszavették a robotot a lakóktól, azok igencsak megérezték a hiányát.

„Használtuk már a szociális robotjainkat beteg gyerekek, például autista fiatalok terápiája során. Azt találtuk, hogy a gyerekek nagyon nyitottak és befogadók az ilyen fajta technológiára. Az egyikük még meg is köszönte a szüleinek, hogy alkalmat adtak neki a robottal való találkozásra – a köszönet pedig olyan dolog volt, amit még soha nem mutatott ki a szülei felé” – mondta el a Különórának a Robotika Sajtószeminárium egyik szakértője, a brüsszeli Vrije Egyetem kutatója, dr. Dirk Lefeber.

hamarosan-a-robotok-lehetnek-a-legjobb-barataid_image_437bf9d9a2237fc0fa2422d11ccc

„Persze gyerek, de már ez is sokat számít”- tette hozzá.

Gyerekekre, idősekre van a legnagyobb hatással

Jellemző egyébként, hogy általában a gyerekek és az idősek azok, akikre az ilyen terápiás robotok a legerőteljesebb hatást gyakorolják – és velük kapcsolatban merülnek fel a legfontosabb etikai kérdések is. Kutatók ezrei vitatkoznak azon, mennyire jó, mennyire egészséges, ha érzelmeket táplálunk, kötődést érzünk élettelen tárgy iránt. A tudományos szférát teljesen megosztja a téma, és ahány kutatás, annyi vélemény.

„Miért lenne baj az, ha egy gyerek érzelmeket táplál egy robot iránt?” – kérdezte Lefeber professzor.

„Ha ez segíti például a beteg gyerekeket, akkor probléma? Az autista gyerekek annyira jó reagáltak a humanoid robotunkra, hogy az végül segítette a terápiájukat”- mondta.

Tony Belpaeme, a Plymouth Egyetem professzora úgy gondolja, hogy nem érdemes azon gondolkodni, mi lesz, ha érzelmeket táplálunk egy robot iránt, ugyanis ez már régen megtörtént. „Már most kötődünk a technológiához, mindenkinek van kedvenc eszköze, amit sajnálna elveszíteni” – mondta a Különórának a kutató. „Lehet, hogy a telefon, lehet, hogy az autó – de ha elválasztanak tőle, akár szoronghatunk is, hogy nincs nálunk, ha pedig elveszítjük, szomorúnak érezzük magunkat. Valószínűleg ugyanez fog történni a robotokkal is. De úgy gondolom, hogy ez egy jó dolog lehet, ha pozitív dolgokra használjuk. Ha arra használjuk, hogy átsegítsünk valakit egy nehéz időszakon, vagy arra, hogy oktassunk embereket , jó. Viszont ha arra kamatoztatjuk, hogy eladjunk valamit, akkor nem gondolom, hogy szerencsés lehet kötődni egy robothoz.”

Úgy gondoljuk, hogy ez még csak a távoli jövő, és nem sok alapja van még a jelenben?

Nagyot tévedünk.

Biztosan ismerős a Roomba nevű kis porszívórobot, amely a tengerentúlon már igencsak elterjedt, és itthonra is kezd beszivárogni.

A Roomba képes kommunikálni a gazdájával mindenféle sípolás és fütyülés segítségével, így nem egy passzív szerkezetről van szó – de mégis, csupán egy porszívórobotról beszélünk, ide-oda sikló korongról, ami tisztán tartja a padlónkat. A gyártó azonban nem egy olyan esetről tud, amikor a szerkezetet úgy küldték vissza javításra, miután elromlott, hogy még véletlenül sem újat szeretnének, hanem a régit kijavítva, mert a robot a barátjuk, nem szívesen válnának meg tőle.

hogyan-veszik-el-a-robotok-a-munkankat_image_ea8e48c8e4cc28328dbeda83f3fb

Aztán biztosan emlékszünk a Tamagotchi-lázra is, ami Magyarországon is végig söpört valamikor a kétezres évek elején. Egy ideig mindenkinek volt robotállatkája, amit etetni-itatni-vécéztetni kellett, ha beteg volt, gyógyszert adni neki, ha rosszkedvű, felvidítani. Már-már úgy bántunk vele, mint egy igazi, hús-vér háziállattal, és tudunk olyan emberről is (akik még véletlenül sem mi voltunk), aki megsiratta, amikor egy autóút során elveszett a kis szerkezete, és nem találta meg újra.

Mindez azt bizonyítja, hogy nem csak most, hanem már a közelmúltban is képesek voltunk egy bizonyos fokig kötődni a technológiai eszközeinkhez – ez pedig a humanoid, mesterséges intelligenciát használó robotok megjelenésével még inkább kiéleződhet.

Romantikázni is tudnak?

Az, hogy romantikus érzelmeket is képesek leszünk-e táplálni gépek iránt, még a jövő zenéje, és nagyon nehéz megmondani (bár már vannak olyanok, akik egy-egy kezdetleges humanoid szerkezetbe is beleszerettek, és kutatás is készült arról, hogy elméletileg lehetséges lehet szerelmesnek lenni egy robotba), de az biztos, hogy a robotika szabályozásánál ezeket az aspektusokat is figyelembe kell majd venni. Hiszen nem csak a fizikai, de lelki épségünket is meg kell óvnunk a fejlődés során.

„Csináltunk egy kísérletet, amiből kiderült, hogy az embereket mennyire könnyű befolyásolni, ha egyszerű emberi gesztusokról van szó” – mesélte Belpaeme.

„A kutatás során egy robot kéregetett pénzt emberektől. Rájöttünk, hogy ha a robot közvetlenül az emberek szemébe nézett, átlagosan 30 százalékkal több pénzt kapott, mint akkor, ha nem is nézett rájuk. A pénzt persze jótékonysági célokra ajánlottuk fel, de a jövőben nem mindenki fog így tenni, és ezeket a kutatási eredményeket sokan kihasználhatják majd.”

Kifejezetten figyelnünk kell arra, hogyan szabályozzuk majd azokat a robotokat, amelyek gyerekek és idősek közelében lesznek. Ezzel Belpaeme is abszolút egyetért.

„Úgy gondolom, speciális szabályozásra lehet majd szükségünk” – mondta. „A gyerekek hisznek. Hisznek a Mikulásban, hisznek a húsvéti nyúlban. Egy bizonyos életkorban bármit mondhatunk nekik, azt el fogják hinni. Ezért különösen veszélyes a dolog.”

Érdemes meggondolni azt is, hogy mennyire engedünk majd közel magunkhoz egy-egy robotot – hiszen az olyan eszköz, amelyet tőlünk független, valószínűleg profitorientált, a saját érdekeit szem előtt tartó vállalat gyártott le. És az érdekeik nem egyeznek a mieinkkel, komoly konfliktusok adódhatnak – és meglehet, nem mi jövünk ki majd belőlük jól.

M5- Különóra