Lélekszámban is tartanunk kellett (volna) a tempót az oroszokkal

A szövőnőből lett miniszter, Ratkó Anna regnálása idején, 1953. február 8-án született meg a gyermektelenségi adóról szóló kormányrendelet. A Ratkó minisztersége alatt állami szinten művelt születésszabályozás mélyen bevésődött a népemlékezetbe és nagy mértékű rombolást végzett. Ráadásul – némileg groteszk módon – éppen az ország első női minisztere képviselte ezt a nőket – mondjuk ki – megalázó rendszert.

A Ratkó-korszak Ratkó Anna 1950 és 1953 közötti egészségügyi miniszterségére, illetve az azt követő néhány esztendő népesedéspolitikájára utaló elnevezés. Ennek dacára az intézkedések valójában nem is Ratkó Anna, a tanulatlan pártkáder nevéhez fűződnek: az MDP Politikai Bizottsága hozta meg a döntéseket.

Ratkó Anna népjóléti miniszter beszél az Országos Bányapénztár 230 ágyas, ózdi kórházának átadási ünnepségén. MTI Fotó/Magyar Fotó

Annyian, mint az oroszok

A korszak brutális születésszabályozásra vonatkozó rendelkezései (abortusztilalom, agglegény- és gyermektelenségi adó) korántsem etikai megfontolásokból születtek, hanem – mint annyi mindent akkortájt – a teljesítménykényszer szülte; a szovjet népszaporulathoz való „felzárkózás” – szovjet mintára.

Vajmi kevés hangsúlyt kapott ezekben az években az abortusz ellenérveként a születendő élet elpusztításának ténye, annál inkább a beavatkozás káros egészségügyi és pszichés következményei.

Fizetett szabadság, szoptatási idő

Az állam ezekben az években a gyermekvállalást helyezte előtérbe a házassághoz képest is (ismerjük a mottót: Lánynak szülni dicsőség, asszonynak kötelesség). Gyermektelenségi adót az a 20 és 50 év közötti férfi, illetve 20 és 45 év közötti nő volt köteles fizetni, akinek már volt keresete, de gyereke még nem.

Ratkó Anna népjóléti miniszter megtekintette a szolnoki tüdőbeteg kórházat. A kórház mellett egy gyermek fekszik ágyában. Magyar Fotó: Bartal Ferenc

A nők szülés előtt 12 hét fizetett szabadságot kaptak, szülés után pedig hat hónap szoptatási időt biztosított számukra a törvény.

Az orosz katonák miatt nem volt bűn az abortusz

Az új rendelkezéseket megelőzően is szigorú keretek közé volt szorítva a terhességmegszakítás. Az úgynevezett Csemegi-kódex abortuszrendelkezése volt hatályban, amely a magzatelhajtást eredetileg bűncselekménynek nyilvánította.

Miközben a háborús idők után más európai országokban többnyire kiugróan megnőtt a születések száma – addig nálunk a háború előtti időszakhoz képest is visszaesett.

Ezt a gyakorlatot 1945 után azért oldották fel, hogy a szovjet katonák által megerőszakolt magyar nőknek ne kelljen megszülniük nem kívánt gyermekeiket.

A Csemegi-kódex értelmében „a méhmagzatát szándékosan elhajtó nőt”, ha házasságon kívül esett teherbe, két év börtönbüntetéssel, ha férjes asszonyként, akkor három év börtönbüntetéssel sújthatták.

Ezt „fejlesztette tovább” az ’54-56 között hatályos Ratkó-rendelet.

„Veszélyezteti az egész nép egészségét”

A minisztertanács 1004/1953. számú határozatát, mely „az anya- és gyermekvédelem továbbfejlesztéséről” szól, 1953. február 8-án tették közzé. A Küzdelem a magzatelhajtás ellen című fejezet megállapítja, hogy a gyakori (illegális) magzatelhajtás „súlyosan veszélyezteti az egész nép egészségét, rombolóan hat az erkölcsi, a családi életre”.

Ózd, 1949. október 15. Újszülöttek alszanak az Országos Bányapénztár újonnan megnyílt ózdi, 230 ágyas kórházának csecsemő- és gyermekosztályán. MTI Fotó/Magyar Fotó

Ózd, 1949. október 15. Újszülöttek alszanak az Országos Bányapénztár újonnan megnyílt ózdi, 230 ágyas kórházának csecsemő- és gyermekosztályán. MTI Fotó/Magyar Fotó

A rendelet kétarcú volt, mert habár bizonyos esetekben engedélyezte a beavatkozást (egyes betegségek esetében, a nő életkorára, méltánylást igénylő körülményekre való tekintettel), a gyakorlatban alig volt példa olyan esetre, amikor engedélyezték az abortuszt a kérvényezőnek.

1950-ben még kevesebb mint 500, 1953-ban már 1500-nál több személyt ítéltek el (akár több évre) magzatelhajtás miatt.

Megvárták, míg megszületnek

A Ratkó-rendelet egyik borzalmas következménye az volt, hogy megnövekedett a csecsemőgyilkosságok száma.

Ez a szomorú tendencia akkor kezdett csökkenni, amikor a Ratkó-törvényt feloldva, 1956 júniusától engedélyezték az állami intézményekhez kötött abortuszt.

Budapest, 1951. február 26. Ratkó Anna (mikrofonnál) egészségügyi miniszter szólal fel a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) II. kongresszusán a MÉMOSZ (Magyar Építőmunkások Országos Szövetsége) Dózsa György úti székházában. MTI Fotó/MAFIRT: -

Budapest, 1951. február 26. Ratkó Anna (mikrofonnál) egészségügyi miniszter szólal fel a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) II. kongresszusán a MÉMOSZ (Magyar Építőmunkások Országos Szövetsége) Dózsa György úti székházában.
MTI Fotó/MAFIRT

Összetett mutatók

Pongrácz Tiborné arról ír a Korfa című népesedési hírlevél 2013-as első számában, hogy a teljes abortusztilalom mintegy három esztendejében az előző évek születési számaihoz képest évente körülbelül nyolcvanezerrel több gyermek jött a világra.

Ezt a kiugrást azonban nem csak az abortusztilalom miatt „megmenekült” életek okozták, hanem az is, hogy a halálozások száma a 2. világháború előtti évekhez viszonyítva mintegy 20 százalékkal visszaesett, ezen belül pedig a csecsemőhalandóság a felére csökkent.

Félelmetes számok

Az 1956-os liberalizáció után megugrott a művi vetélések száma: minden idők legtöbb abortuszát Magyarországon az 1960-70-es években hajtották végre. 1957 és 1966 között több mint másfélmillió abortuszt végeztek, évenként átlagosan 140-180 ezret.

1959-re az abortuszok száma elérte a születésekét. A 60-as évek közepén 100 élveszületésre már 135-140 terhesség-megszakítás jutott. 1969-ben a művi vetélések száma 206 817 volt – és csak 154 318 kisbaba született.

Pongrácz Tiborné tanulmányában így sommázta a számokat: a teljes abortuszliberalizáció (párhuzamosan a megfelelő feltételek hiányával) olyan negatív változásokat indított el az értékrendben és a gondolkodásban, melyeknek romboló hatása évtizedeken át megmutatkozott.