Szülőföldön magyarul - nem csökken a támogatás

Ismét 22 400 forintos fejenkénti támogatási összeggel hirdeti meg a nemzetpolitikai államtitkárság a külhoni magyarság oktatási-nevelési támogatását - jelentette be Potápi Árpád János.

A nemzetpolitikáért felelős államtitkár elmondta: a Szülőföldön magyarul pályázat célja a magyar nyelvű oktatás és nevelés támogatása, és összege újra 22 400 forintnak felel meg az adott ország valutájában, egy költségvetési módosító indítványnak köszönhetően.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. MTI Fotó: kormány.hu

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. MTI Fotó: kormány.hu

Közlése szerint 2016-ban mintegy 240 ezer pályázat érkezett be 4,1 milliárd forint értékben. Jelezte: mintegy 1600 csángó magyar gyermek is részt vesz a programban.

Jogosultak azok az óvodáskorú gyerekek, akik a 2016/2017-es tanévtől magyar nyelvű nevelésben vesznek részt, valamint azok az általános- és középiskolás tanulók, akik 1998. augusztus 31-ét követő időszakban születtek, akkreditált oktatási intézményben alap- vagy középfokú tanulmányaikat magyar nyelven folytatják.

Egyedi elbírálással támogatást kaphatnak, akik fakultatív magyar nyelvű oktatásban részesülnek, mivel a lakóhelyükön napi bejárással elérhető távolságon belül nem megoldható a magyar oktatás.

Igénylési feltétel, hogy az érintettek a megfelelően kitöltött adatlapot eljuttassák a régiók szervezeteihez, Erdélyben a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségéhez (RMPSZ), Felvidéken a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségéhez, Vajdaságban a Concordia Minoritatis Hungariae irodákhoz, Kárpátalján a KMKSZ Jótékonysági Alapítványhoz. Emellett szükséges még: érvényes személyazonosító okirat fénymásolata, iskola- óvodalátogatási igazolás eredeti példánya, a moldvai magyarok magyar nyelvű oktatásban való részvétele esetében iskolalátogatást igazoló irat, vagy az RMPSZ által kiállított igazolás.

A kiosztott háttéranyag szerint a hallgatói támogatás összege 2800 forint, s az a nappali tagozatos hallgató jogosult rá, aki Romániában működő felsőoktatási intézményben alap vagy magiszteri tanulmányait egészben vagy részben magyar nyelven folytatja. Kérdésre elmondta: törvényben meghatározott összegről van szó, módosítás lenne szüksége emeléséhez.

Az egyszeri támogatások egy adott tanévre szólnak. A pályázatok utolsó postára adásának dátuma: március 17.