Lomnici: szigorítás jöhet a veronai baleset miatt

A közlekedésbiztonságra vonatkozó keretszabályozás ugyan jónak tűnik, de az ördög a részletekben mutatkozik meg, ezért elképzelhető, hogy a hatósági és a szakértői vizsgálatok után változni fognak a hazai rendelkezések – mondta el az M1-en ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász a veronai baleset kapcsán.

Ha a szakértői és hatósági vizsgálat emberi mulasztást, vagy bármilyen felelősséget állapít meg a veronai baleset kapcsán, akkor az hamarosan a vonatkozó magyarországi szabályozás szigorítását hozhatja magával – mondta az M1-en ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász. Emlékezetett, hogy Olaszországban gondatlanságból elkövetett, több ember halálával járó közúti baleset okozása miatt ismeretlenek ellen nyomozást indított a veronai államügyészség.

Igen szigorú előírásoknak kell megfelelniük Európában a turistabuszoknak, ilyen például az úgynevezett „Tempo 100” minősítés, amelynek révén ezek a járművek száz kilométeres óránkénti sebességgel haladhatnak az autópályákon. A minősítést évente meg kell szerezni, a magyar busz a franciaországi útra csak érvényes minősítéssel indulhatott el.

Ifjabb Lominci Zoltán nem sokkal a tragédia után azt írta az interneten, jogi úton kellene szabályozni az ilyen utazásokat, és szigorítani is, ha szükséges. Szerinte szabályozni kellene azt is, hogy milyen típusú, állapotú buszt lehet elindítani egy-egy ilyen útra.

Péntek éjjel az olaszországi Verona közelében balesetet szenvedett, magyar fiatalokat szállító buszon tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A járművön a Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és kísérők utaztak.

A szakember szerint a vonatkozó 2011-es – 2013 óta hatályban lévő – uniós, valamint a 2012-es magyar rendelkezések alapján a keretszabályozás jónak tűnik. Az ördög azonban a részletekben mutatkozik meg, döntő, hogy a hatóság mennyire hatékony és a bírságolás mennyire szigorú. Most a 250 kilométernél hosszabb útra vállalkozók legfeljebb 5 millió forintos bírsággal számolhatnak jogsértés esetén.

Ennek megemelése nyilván arra ösztönözné a szolgáltatókat, hogy még jobban odafigyeljenek a biztonságra – tette hozzá Lomnici. Hangsúlyozta, nincs olyan szabályozás, rendelkezés, amit adott esetben ne lehetne „újragombolni”, amelynek a réseit ne lehetne felfedni, felkutatni egy ilyen tragédia után. Az olyan szolgáltatásoknál, ahol emberéleteket bíznak a szolgáltatóra, ott különösen részletesen kell vizsgálni a rendelkezéseket.

Az észak-olaszországi Veronánál balesetet szenvedett magyar különbusz kiégett roncsa a szerencsétlenség helyszínén, az A4-es autópályán 2017. január 21-én. (MTI/EPA/Filippo Venezia)

A személyszállításnál így figyelni kell a pihenőidőkre, a téli gumikra vonatkozó szabályozást, valamint a műszaki szakértői tudást igénylő kérdésekre is – például számít-e a jármű kora, van-e biztonsági öv, ha igen, mikor kell bekötni. Emlékeztetett rá, hogy a veronai balesetben épp az segített, hogy nem voltak bekötve az utasok.

Kitért rá, hogy a nemzetközi szabályozás a gyermekeket kiemelten kezeli, az Egyesült Államokban a szállító buszoknak külön színük van, illetve más módon, például matricával is el lehet különíteni a nem kiskorúakat szállító járművektől.