Sohasem szabad feledni. A második világháborút követően a kollektív bűnösség elve alapján a Szovjetunióba kényszermunkára, vagyis a malenkij robotra hurcoltak történetét az utókornak meg kell ismernie, főleg a fiatalok számára fontos, hogy tisztában legyenek ezzel.
Annak ellenére, hogy már hat évtized eltelt a borzalom óta, még mindig nem ismertek a pontos számok, hogy mennyi ember veszett oda, ugyanis az orosz levéltárak továbbra sem nyíltak még meg teljesen.
Hallgassa meg a beszélgetést!
Ugyanakkor az elhurcoltak is féltek, hogy meséljenek arról, amit átéltek. Persze akadnak kivételek is, így egy Geresdlakon élő idős asszony, aki már a szocializmus idején – akkoriban ehhez nagy bátorságra volt szükség – leírta egy füzetbe a vele történteket és azt titokban terjesztették. A falu önkormányzata most egy kötetbe foglalta és megjelentette mindezt, Három szoknya az élet címmel.
A kis embereket, az egyszerű paraszt embereket vitték el jóvátételre és szétszórták őket különböző helyekre, bányákban és vasöntödékben. Az elhurcolt emberek 70 százaléka jött csak haza, a többiek meghaltak – ezt mondta Habjánecz Tibor, Geresdlak polgármestere.
Sokáig ezekről az évekről és ezekről a megpróbáltatásokról a félelem miatt hallgattak az emberek. De egy idős asszony már évtizedekkel ezelőtt leírta, hogy mit élt át. Az asszonyt 1944. december 26-án vitték el, 2,5 éves gyermeke mellől és 1947 közepén tudott csak hazajönni. Az asszony mesél mindenről a könyvben: az embertelen körülményekről, a durva bánásmódról, arról is, hogy eladta a szoknyáit, hogy élelmiszerhez jusson, mesél arról, hogy sokat imádkozott a jóistenhez, hogy segítse meg, hazatérését Püspöklakra.
