"Nem csak Pesten van élet" - interjú Király Leventével

Több mint 200 színpadi szerepével, ő az egyik legtöbb szerepet eljátszott magyar színészünk. Emellett számtalan filmben is szerepelt, díjait és elismeréseit hosszasan lehetne sorolni. Már több mint 57 éve van a pályán. Király Levente sok-sok évvel ezelőtt kényszerből került Szegedre, de rövid idő alatt megszerette a várost és a város is őt. Ma már Szeged színészkirályaként emlegetik, érdemei elismeréseként 2007-ben a város díszpolgárának is megválasztották. Király Levente a Nemzet Színészeinek egyike.

A színpadon színész, de otthon férj, szülő és nagyapa. Két gyermeke és négy unokája van. A fia, Király Attila követte őt a színészi pályán, Eszter lánya pszichológus lett.

Király Leventével telefonon beszélgettünk. Szegedről, Nizzáról, a szerepeiről és az életéről. Például arról, hogy édesapja régésznek szánta és csak évek után bocsájtotta meg neki, hogy színésznek állt. Az alma, ahogy mondják, nem esik messze a fájától, de mégis, mikor fia azzal állt elő, hogy színész lesz, egyáltalán nem örült.

- Ön sikeres színész, miért volt dühös Attila fiára, amikor bejelentette, hogy ő is színész lesz?
- Nagyon nem akartam, hogy színész legyen, mert ismerem a pálya árnyoldalait. Nem örültem, amikor bejelentette, hogy a színészetet választja, de nem volt mit tenni, felvették. Sok év telt el azóta és be kell látnom, jól csinálja, és büszke vagyok rá.

Szeged, 2015. december 10. Király Levente Sir Basil szerepében Lehár Ferenc Luxemburg grófja című operettjének próbáján a Szegedi Nemzeti Színházban . MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

- Érthető, hogy fia a színészetet választotta, hiszen ezt látta otthon, belekóstolt ebbe a világba. De Ön, mindig is színész akart lenni?
- Dehogy, igazából a véletlennek köszönhetem, hogy így alakult. Egy barátommal azt hallottuk, hogy különféle játékok vannak a Fehérvári úti kultúrházban. Elmentünk, úgy 17 évesek lehettünk. Ott kerültem először kapcsolatba a színészettel. Később a barátom kitalálta, hogy felvételizzünk a színművészetire. Elmentünk. Engem felvettek, őt nem. Édesapám régészt szeretett volna belőlem faragni, mert ő maga is szenvedélyes amatőr régész volt, sok időbe telt, mire megbocsájtotta nekem, hogy színésznek álltam. Évekig haragudott rám, egészen a vizsgaelőadásig.

- Kőnig Levente néven született, hogy lett Király Levente?
- Főiskolás voltam már, amikor a Nemzeti Színházban, az Ember tragédiájában egy kisebb szerepben statisztáltam. A plakátokon rajta volt a nevem. Amikor Básti Lajos tanárom meglátta, berontott hozzám és azt mondta: „Még hogy egy magyar színész Kőnig? Levente, mától Király vagy!” Így lettem másodévesen Király Levente.

- Jól tudom, hogy Szinetár Miklós is tanította?
- Így van. Ráadásul mi voltunk az első évfolyama, akit kapott. Fantasztikusan fiatal volt még akkor. Emlékszem a szavak nélküli zenés helyzetgyakorlatokra is, amit az órán csináltunk.

- Kis híján nem kapta meg a színész diplomáját.
- Így igaz. Megvolt minden vizsgám, csak a diplomára vártam, már a helyem is megvolt a Madách Színházban, amikor a főiskoláról kaptam egy papírt, hogy fegyelmire menjek be. A titkárságon azt mondták, nem biztos, hogy megkapom a diplomát, mert figyelmen kívül hagytam egy rendeletet. Akkoriban jött ki az a minisztériumi rendelet, hogy minden színésznek legalább két évet vidéken kell játszania. Én nem foglalkoztam a rendeletekkel, de a főiskola igen. Ezért volt a fegyelmi. Teljesen magam alá kerültem, hogy nem lesz meg a diplomám, szó szerint sírva fakadtam. Végül megkaptam, amit Gellért Endrének köszönhetem, aki akkoriban a színész főtanszak vezetője volt, ő állt ki mellettem.

- Hogy került Szegedre?
- Egy porcikám se kívánt Szegedre menni, de muszáj volt a rendelet miatt. Vidéki színházigazgatók, rendezők gyakran jöttek fel Budapestre, mustrára. Komor István szegedi főrendező meglátott és kicsit pöszén megkérdezte, „Levente volna kedve Szegedre jönni?” Igent mondtam. Nem volt más választásom. Aztán nagyon hamar megszerettem ezt a csodálatos várost. Már több mint 57 éve itt vagyok.

- Nem is próbálták visszahívni Budapestre?
- Többször is hívtak, próbáltak Budapestre csábítani, de mindig nemet mondtam. A Vígszínházból is jött rendező, aki felajánlotta, hogy felvisz, de mondtam neki, én bizony nem megyek! Tudja, a legtöbben azt gondolják, hogy csak Pesten van élet, holott ez nem így van. Szegeden sorra kaptam a szerepeket, mindent eljátszhattam, ami szem-szájnak ingere. Megszerettek itt, és én is megszerettem a munkatársaimat és a szegedieket.

- Sokszor nyilatkozta, hogy Ön soha nem kért szerepet, de soha nem is adta vissza.
- Amit rám osztottak, azt mindig megcsináltam. Rengeteget játszottam, szinte mindent, amit csak el tud képzelni. Űrlény is voltam színpadon, szkafanderben sétálgattam a tengerparton és gépi hangon mondogattam, hogy bip, bip, bip. Tudja, a színésznek odaadónak kell lenni, ez persze nem jelenti azt, hogy minden vackot el kell játszani. Hálás vagyok az életnek, mert voltak nagy drámai szerepeim, de volt operett és zenés vígjáték is. Budapesten ennek csak a töredéke sikerült volna.

- Mit jelent a színészet Király Leventének?
- A színészet? A mindenem. Csodálatos, amikor én adok testet, életet egy szerepnek. Ott van a szöveg, olvasom, tanulom és az agyam elkezdi feldolgozni, majd megemészteni, ezután leengedem a szívembe, onnan hozom fel és engedem ki a számon. Mindezt úgy, hogy aki nézi vagy hallja annak hiteles legyek, sőt ő maga is bele tudja élni magát a szerepbe. Számomra ez a színészet és ez egy szeretetreméltó munka.

-Szeretetből kapott bőven, ha jól tudom Nizzában is.
-Nizza maga volt a csoda. Az operaház, a város, a szálloda és a tenger, álomszerű volt. 1988-ban történt minden. Szeged és Nizza testvérvárosok és a városban járt a nizzai polgármester, aki eljött megnézni a Hegedűs a háztetőn-t. Letaglózta őt a darab. Előadás után bekérettek az igazgatói irodába, ahol azt mondta, hogy ezt Nizzában is látnia kell a közönségnek. Következő évben már egy kisbusszal mentünk Franciaországba, ahol a nizzai operaházban játszottunk, ötször vagy hatszor nem tudom már, de telt házas előadások voltak. Én soha nem nézek le a nézőtérre, de ott, Nizzában megtettem. A darab elején még olvasták a szöveget francia nyelven, de utána csak minket néztek, bár magyarul ment a darab, de láttam, mindent megértettek. Fantasztikus érzés volt. Mielőtt hazaindultunk Nizzából bementem egy nagy áruházba ajándékot venni a feleségemnek, ott ért az igazi meglepetés. Miközben válogattam, felismertek és nyílt tapsot kaptam, ott, az áruház közepén.

- Mi volt élete nagy szerepe?
- Minden olyan szerep, amibe a szívemet és lelkemet bele tudtam vinni. Szerettem a Hegedűs a háztetőn darabban Tevjét játszani, az apát. Ez a szerep azért is állt közel hozzám, mert a család szeretete benne van, csakúgy, mint bennem. A feleségem, a gyerekeim és az unokák nélkül nem tudnék létezni.

Szeged, 2012. március 7.
Király Levente, a nemzet színésze megköszöni a tapsot a West Side Story előadása után a Szegedi Nemzeti Színházban. 
MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

- Ha jól tudom Szegednek nemcsak színészi pályafutását köszönheti, hanem a feleségét is.
- Így igaz. Judit csodálatos nő. Szegeden ismertem meg, egy barátomon keresztül. Nagy szerelem volt a miénk. Ha ő nem lett volna mellettem, nem tudtam volna végigcsinálni az életem, a pályám. Neki sem volt könnyű, tudja, nem könnyű egy színész feleségének lenni.

- A színészetet nem is lehet megunni?
- Megunni nem lehet, de érzem, hogy egészségileg már nem vagyok jól. Bár az életem a színház, tudom, hogy nem szabad félig hullán játszani, mert az nem dicsőség. A Luxemburg grófjában még most is játszom, így 79 évesen, de erősen gondolkozom rajta, hogy 2017-ben már nem vállalom. Ráadásul a színművészet is változik, a televízióban olyan dolgokat látok, amit egyszerűen nem értek, és őszintén szólva, nem is akarom. Az én világomnak vége van, de az élet ilyen.

- Elégedett az életével, a pályájával?
- Nincs bennem hiányérzet, mert végigdolgoztam az életem és élveztem is. Igen, elégedett vagyok. A családomra, a feleségemre, Juditra, a gyerekeinkre és az unokáinkra pedig büszke vagyok.

- Van valami, amit máshogy csinálna, ha visszamehetne a múltba?
- Isten bizony nem tudom. Talán jobban vigyáznék az egészségemre, mert az élet sajnos sok betegséget hozott, volt, hogy a klinikán szinte már temettek is. Régen küzdöttem a betegségekkel, ma már nem küzdök, mert ha menni kell, hát menni kell.

-Mire vágyik még Király Levente?
-Az életre. A családommal, a gyerekekkel, az unokákkal.