Mik a legnépszerűbb ajándékok Magyarországon?

A Google és az Árukereső.hu együtt megvizsgálta, hogy idén milyen keresési trendeket követtek a hazai fogyasztók a karácsony előtti hetekben.

Régebben a karácsonyi ajándékok beszerzése az adventtel kezdődött. A Google adatai alapján évek óta megfigyelhető, hogy a vásárlás hetekkel korábban, már november közepén elkezdődik. Ez az eltolódás részben a kereskedők novemberi akcióival és leárazásaival magyarázható.

Fotó: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Idén a Black Friday napján, az Árukereső.hu-n a látogatások száma átlagosan négyszer magasabb volt, mint egy átlagos novemberi pénteken. A termékeket tekintve a tavalyi évhez hasonlóan idén is ez az időszak a szórakoztatóelektronikai cikkekről, elsősorban az okostelefonokról és játékkonzolokról szólt: Huawei P9, Apple iPhone 5s, Samsung Galaxy S7, Xbox One, Sony PlayStation 4 voltak a legnépszerűbb termékek között.

A keresési trendeket tekintve a Google szerint az utóbbi évek egyik legnagyobb változása a mobil eszközök előretörése. Hazánkban ma már a lakosság 61%-a rendelkezik okostelefonnal, ami közel a duplája a 2014-es adatoknak.

Ez a vásárlói szokásokra is hatással van. A vevők egyre gyakrabban gyűjtenek ötleteket és keresnek termékleírásokat az okoseszköz segítségével. Az online adatgyűjtés sokszor a boltban, nézelődés közben történik. Ezzel is magyarázható, hogy a vásárlók számára az online és offline vásárlás egyre inkább összekapcsolódik, kiegészíti egymást.

Ezért is különösen fontos, hogy egy weboldal mobiltelefonra is optimalizálva legyen, ahol a vásárló a keresett információt könnyedén megtalálja. Kifejezetten erre a célra fejlesztette ki a Google a Testmysite oldalt.

Ezen a felületen bárki letesztelheti, hogy egy adott weboldal mennyire felhasználóbarát a mobil eszközön és konkrét javaslatokat kaphat a fejlesztésre szoruló területekre is. Kulcsfontosságú a mobil felületre való optimalizálás, ugyanis a felmérési adatok azt mutatják, hogy a vásárlások mintegy 53%-a megszakad, ha egy oldal 3 másodpercen belül nem töltődik be.