Lavrovval folytatott megbeszélést Szijjártó Péter

Kikerült a negatív spirálból a magyar-orosz gazdasági együttműködés, amely az Európai Unió Oroszország elleni gazdasági szankcióinak bevezetése óta először ismét pozitív irányba mozdul el - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek csütörtökön Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel Hamburgban folytatott megbeszélése után.

A miniszter az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) legfőbb vezető testülete, a Miniszteri Tanács ülésének alkalmából folytatott kétoldalú megbeszélésről telefonon nyilatkozva kiemelte, hogy a magyar-orosz gazdasági, kereskedelmi együttműködés ugyan megsínylette az uniós szankciókat, de a korábban kötött megállapodások nyomán újra hozzá tud járulni a magyar gazdaság teljesítményéhez.

Ezt jelzi a többi között, hogy a Dunaferr acélipari társaság orosz tulajdonosa ismét fejlesztéseket kezdett, magyar és orosz válallatok közösen indultak egy 700 vasúti kocsi beszerzésére kiírt egyiptomi pályázaton és “sorra hárulnak el az európai akadályok” a magyar gazdaságtörténet egyik legnagyobb szabású vállalkozása, a paksi atomerőmű bővítése előtt – mondta Szijjártó Péter.

Hamburg, 2016. december 8. A Külgazdasági és Külügyminisztérium által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kétoldalú találkozója az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kétnapos külügyminiszteri tanácskozásának keretében Hamburgban 2016. december 8-án.  MTI Fotó: KKM/Szabó Árpád

A Külgazdasági és Külügyminisztérium által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kétoldalú találkozója az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kétnapos külügyminiszteri tanácskozásának keretében Hamburgban 2016. december 8-án.
MTI Fotó: KKM/Szabó Árpád

Így “kezd az eredményesség szakaszába fordulni” az uniós szankciók negatív hatásainak ellensúlyozását célzó politika, amely a vállalatközi együttműködésre, az egymás piacain folytatott kölcsönös beruházásokra és a harmadik piacokon folytatott közös tevékenységre épül – mondta a miniszter, hangsúlyozva, hogy az orosz diplomácia vezetőjével megerősítették ezt a politikát.

Szijjártó Péter hozzátette, hogy továbbra is átlátható módon folytatják a politikai párbeszédet, így a nyilvánosság azonnal tájékoztatást kap minden magyar-orosz felső szintű megbeszélésről.

„Pragmatikus, ésszerű, racionális” együttműködés

Hivatalos kétoldalú magyar-orosz külügyminiszteri találkozót minden évben rendeznek, tavaly Moszkvában volt, az idén Budapesten, a következőt pedig Szergej Lavrov meghívására január 23-án Moszkvában tartják meg – ismertette. A megbeszéléseket a többoldalú találkozókon is folytatják, az EBESZ hamburgi tanácskozásán a negyedik idei tárgyalást tartották. Ez is mutatja, hogy a magyar és az orosz külpolitika egyaránt fontos szerepet szán a két ország közötti “pragmatikus, ésszerű, racionális” együttműködésnek – mondta Szijjártó Péter.

Aláhúzta, hogy Magyarország meggyőződése szerint a nemzetközi közösségben akkor lesz béke és biztonság, ha az orosz-amerikai együttműködés “visszaáll a racionális pályára”. Budapest ehhez azzal tud hozzájárulni, hogy tovább folytatja a kölcsönös tiszteletre alapozott ésszerű együttműködést.

A külgazdasági és külügyminiszter egy sor további kétoldalú megbeszélést is folytatott az EBESZ tanácsülésének margóján. Miegombín Enhbold mongol külügyminiszterrel több gazdasági megállapodást is kötöttek, ezek közül az a legfontosabb, hogy minden bürokratikus akadály elhárul a 25 millió dolláros magyar állami segélyhitel keretében tervezett mongóliai biokombinát-építés előtt – mondta Szijjártó Péter.

Jerlan Idriszov kazah külügyminiszterrel folytatott tárgyalásáról elmondta, hogy szintén komoly mezőgazdasági-technológiai együttműködés előtt nyit utat az a megállapodás, amelyet a kétoldalú mezőgazdasági befektetési alap működésének részleteiről kötöttek. Uladzimir Makej fehérorosz külügyminiszterrel folytatott tárgyalásáról kiemelte, hogy a Fehéroroszországba irányuló magyar gyógyszeripari export növekedését ösztönző megállapodást kötöttek. A magyar diplomácia vezetője a kirgiz, az üzbég, a montenegrói és az andorrai külügyminiszterrel is folytatott megbeszélést csütörtökön Hamburgban.