Háromezernél is kevesebb lakos, 800 ezer vendégéjszaka. Bükfürdő gyógyvize a településsel is csodát tett.
A falu a múlt század első felében még szinte teljes egészében a mezőgazdaságból élt, ám az ötvenes évek végén szerencsére ide is eljutottak a kőolajkeresők, akik a fekete arany helyett kincset érő termálvizet találtak.
Az első gyógyfürdő még csak nyáron üzemelt, a hetvenes évektől már egész évben áztathatták fájós tagjaikat a gyógyulni vágyók, ma pedig már 32 medence, 5200 négyzetméter vízfelület, és 14 hektárnyi park és egyéb létesítmény várja a pihenőket. A termálvíz a falut is új életre keltette, a településen több mint 300 család fogad fizetővendégeket, és akkor még nem beszéltünk a szállodákról, köztük a legújabbról – hangzott el a Kossuth Rádió Hajnal-táj című műsorában.
Fotó: caramell.hu
Vendégforgalom szempontjából Nyugat-Dunántúl a harmadik legfontosabb turisztikai régiónk. Itt is egyre hangsúlyosabb szerepet kap a konferenciaturizmus olyan nagy beruházások révén, mint a most átadott, 3,5 milliárd forintból elkészült, bükfürdői Caramell Premium Resort.
Rákossy Balázs, a nemzetgazdasági tárca államtitkára elmondta: a beruházás 50 új munkahelyet teremt a régióban. Ez az idei év legnagyobb szakágazati fejlesztése.
Nagy a népszerűségük
A főváros után fürdővárosaink a legnépszerűbbek a turisták körében. A KSH adatai szerint Bükfürdő Budapest és Hévíz után évek óta a legnépszerűbb magyarországi város a külföldi vendégéjszakák számát tekintve. Tavaly több mint 400 ezren látogattak ide. A település az M86-os átadásával még gyorsabban elérhető: egy és háromnegyed óra alatt a korábbi két és fél óra helyett.
A korábbi szállodarész három új épületszárnnyal, közel 2 ezer négyzetméteres szabadtéri és beltéri wellnessrészleggel, 62 szobával, valamint 500 fős rendezvény- és konferenciakapacitással bővült.
Spilenberg Andrea, a Bükfürdői Turisztikai Egyesület vezetője azt mondta: évi 800 ezer vendégéjszakát töltenek el Bükfürdőn. Ezt várhatóan növeli majd a mostani fejlesztés. A vendégeknek sok új szolgáltatást kínálnak, például prevenciót és diagnosztikai vizsgálatokat. Bükfürdőre leginkább a gyógyulni vágyó idősek és a családok látogatnak el. A belföldi/külföldi vendégek aránya 40:60 százalék.