Szijjártó: Új világrend alakult ki

Új világrend alakult ki, de az még kérdéses, hogy formája már végleges, vagy változik még - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a 9. Budapesti Emberi Jogi Fórumot megnyitó beszédében csütörtökön.

Szijjártó Péter közölte: a magyarok az elmúlt években azzal szembesültek, hogy országukról olyan emberek írtak jelentéseket, akik vagy nem jártak Magyarországon, vagy ha igen, akkor is csak egy szűk réteggel tartottak kapcsolatot.

Felmerül a gyanú, hogy ez más országokkal is megeshet – tette hozzá.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Országházban rendezett nemzetközi parlamenti NATO-konferencián 2016. november 17-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Magyarország az EJT tagjaként nem fogja hagyni, hogy a világ bármely országát befeketítsék a demokrácia vagy az emberi jogok érvényesülésének hiányára hivatkozva – jelentette ki a miniszter.

“Arra törekszünk, hogy minden országról hiteles képet lehessen kialakítani. Nem fogjuk hagyni, hogy bárki bármilyen okból – például azért, mert nem szimpatikus neki az adott országban megválasztott kormány – lejárassa azt az országot, és ehhez az ENSZ-t, vagy bármilyen más nemzetközi intézményt használjon fel eszközként” – fogalmazott a politikus.

Az emberi jogokért folyó küzdelmet az hitelteleníti el, ha valaki politikai okokból az emberi jogokért küzdő intézményeket használja fel az ország besározására – jelentette ki.

Magyarország, az EJT tagjaként, előtérbe fogja helyezni a kisebbségi jogok tiszteletben tartását, mert úgy gondolja, hogy ez a nemzetközi béke és biztonság egyik fontos előfeltétele. A másik hangsúlyos cél a keresztények védelme, mert úgy gondolja, hogy le kell számolni azzal a megközelítéssel, miszerint a világban a keresztényellenesség az utolsó elfogadható előítélet – mondta Szijjártó Péter.

A keresztények üldözése semmivel nem kisebb bűn, mint bármely vallási vagy kisebbségi közösséggel szembeni diszkrimináció – tette hozzá.

“Nagyon frusztráló például az Európai Unió külügyminiszteri tanácskozásain, amikor félszegen arra bíztatnak, hogy ne csak a keresztények, hanem minden vallási kisebbség védelméről beszéljünk, miután én azt javasoltam, hogy védjük meg a közel-keleti keresztényeket. Ha én keresztény közösségekről akarok beszélni, akkor azokról fogok beszélni, mert ez a kötelessége egy keresztény országnak és a keresztény Európának. Nem szabad valamiféle politikai álkorrektséget vagy képmutatást magunkra erőltetnünk” – szögezte le Szijjártó Péter.

A bevándorlási válságra áttérve a miniszter közölte: a rövid nemzetközi médiakommentárok Magyarországot egy kerítéssel azonosítják, noha a krízis nagyon összetett kérdés.

Amellett, hogy Magyarország megvédi határait, a válságövezetekből elűzött embereket áldozatnak tekinti, akiket szintén meg kell védeni. Európának segítenie kell a háborús övezetek szomszédságában lévő országokat abban, hogy el tudják látni a menekülteket, akiknek otthonuk közelében kell maradniuk. Magyarország ezt a meggyőződést fogja képviselni az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában – mondta a miniszter.

Szijjártó Péter leszögezte: új világrend alakult ki, de az még kérdéses, hogy formája már végleges, vagy változik még.

“Mindenki emlékszik a 2008-as gazdasági világválságra, amely megkérdőjelezte az összes olyan konszenzust, amelyet a fenntartható gazdasági fejlődés és a stabilitás szempontjából addig mindenki kész tényként kezelt. Ezek a változások továbbgyűrűztek az élet minden területére” – mondta Szijjártó Péter.

2015-ben és 2016-ban a világ rendkívüli kihívásokkal nézett szembe: regionális háborúkkal, az Iszlám Állam felemelkedésével és térnyerésével, terrorizmussal és a migránsválsággal – közölte.

Az a helyes, ha a döntéshozók nem a hisztériakeltésben vesznek részt, hanem a változás lehetőségét látják a válságokban, mert így lehet megoldást találni rájuk – tette hozzá a miniszter.

“Úgy gondolom, a helyes megközelítés az, ha a döntéshozók a válságkezelésben az ENSZ három fontos pillérét tekintik kiindulópontnak: a biztonságot, az emberi jogokat, valamint a gazdasági és társadalmi felelősségvállalást. A megoldást úgy tudjuk megtalálni, ha a diktátumok és egyes országok befeketítése helyett a párbeszédre helyezzük a hangsúlyt” – mondta Szijjártó Péter.