Orbán: van élet az EU-n kívül is

A magyar miniszterelnökkel közölt Interjút a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilap. Annak európai szerkesztője, Peter Foster minapi londoni látogatása idején kérdezte Orbán Viktort. .

AZ INTERJÚT ITT OLVASHATJA EL

Orbán Viktor az amerikai elnökválasztás eredményével kapcsolatos kérdésre kifejtette: a republikánus jelölt, Donald Trump győzelme azt jelenti, hogy a realitás áttört az ideológián. “Filozófiai-ideológiai szinten úgy érezzük, hogy mi itt a nyugati világban ‘liberális nem-demokratikus’ rendszerben élünk, és ennek vége. Ennek az ideológiának, amely megteremtette a politikai korrektségre alapuló saját nyelvezetét – és ezzel szürke, egyforma megközelítést alakított ki minden kérdéshez – vége van” – mondta Orbán Viktor a brit lapnak.

Trump jobb Magyarország és jobb Európa számára is

Az újságíró felidézi Orbán Viktor egy korábbi kijelentését, amelyben a kormányfő azt mondta, hogy Trump megválasztása Magyarország és Európa számára is jó lenne. Arra a kérdésre, hogy továbbra is így tartja-e, a miniszterelnök azt mondta, hogy ez az érzése erősebb, mint valaha. Kijelentette: Donald Trump nagyon egyértelműen állást foglalt az illegális migrációval szemben. Ha erős alapokkal bíró államok nem teszik világossá, hogy hol vannak a határok, mit tartanak elfogadhatónak és mit nem, az destabilizálhatja a nyugati világot, és “erre nincs szükségünk” – tette hozzá. A kormányfő kijelentette: véleménye szerint ebből a szempontból Trump jobb Magyarország és jobb Európa számára is.

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Mi jó európaiak vagyunk

Arra a felvetésre, hogy az EU-vezetők részéről olyan vádak érik, hogy nem tartja magát az Európai Unió értékeihez, Orbán Viktor kijelentette: a kérdés az, hogy miként definiálhatók az európai értékek. Ha az európai értékeket szuverén államok szövetségeként határozzák meg, akkor Magyarország igencsak erősíti az Európai Unió értékeit, mivel a törvényesség és a rend európai érték, ez pedig a szuverén államok sajátja, és a nemzetközi kötelezettségek – például a schengeni előírások – teljesítésének előfeltétele. “Tehát mi jó európaiak vagyunk, védjük Európát nemcsak az értékek, hanem a realitás szintjén is, amikor a schengeni határokat őrizzük a schengeni szerződésben foglaltaknak megfelelően” – fogalmazott Orbán Viktor.

Ez reformellenzékiség

Hozzátette ugyanakkor: igaz az is, hogy Magyarország nem elégedett mindazzal, ami Brüsszelben zajlik. “Ebben az értelemben kormányom egyfajta ellenzékben van Brüsszelben, de ez reformellenzékiség, nem pedig romboló ellenzékiség” – mondta a miniszterelnök. Kijelentette: a magyarok 70 százaléka azt pártolja, hogy Magyarország az EU tagja maradjon, tehát Magyarország az unió egyik leginkább EU-párti nemzete. Arra a kérdésre, hogy helyeselné-e, ha Trump – ahogy kampányában ígérte – a kapcsolatok rendezésére törekedne Oroszországgal, és üdvözölné-e például az Oroszország elleni szankciók feloldását, Orbán Viktor kijelentette: Magyarország soha nem támogatta a szankciópolitikát. “Mindig világosan kifejtettük, hogy nem értünk egyet e politika tartalmával, de az (EU) egysége fontosabb, ezért elfogadtuk (ezt a politikát)” – tette hozzá.

Oroszországot olyannak kell elfogadni, amilyen

Kijelentette: Borisz Jelcin néhai orosz elnök időszakának kiszámíthatatlan, szétesőben lévő Oroszországa veszélyesebb volt, mint Vlagyimir Putyin mostani orosz államfő Oroszországa. A Nyugat elvárása az, hogy Oroszország a Nyugaton honos politikai kultúrára alapozza politikai rendszerét, Magyarország megközelítése azonban az, hogy Oroszországot olyannak kell elfogadni, amilyen, és “nem olyannak, ahogy az álmainkban szerepel” – mondta Orbán Viktor.

Van élet az Európai Unión kívül is

A brit EU-tagság megszűnéséről szólva a miniszterelnök kijelentette: a britek számos kérdésben stratégiai partnerek voltak az EU-n belül, így most az unió gyengébb, mint eddig. Magyarország ezt szomorúnak tartja, “de én úgy gondolom, hogy nyilvánvalóan van élet az Európai Unión kívül is, és ha egy szuverén nemzet van annyira bátor, hogy meghozza ezt a döntést, akkor mi sok szerencsét kívánunk neki” – mondta a magyar kormányfő.