A tehetségek megtalálása, gondozása nemzetstratégiai ügy, hiszen ezzel Magyarország jövőjébe fektet az ország - mondta a miniszter.
A Tehetségek Magyarországa programra 6,5 milliárd forint uniós forrás jut 2020-ig – mondta az emberi erőforrások minisztere a program nyitórendezvényén szombaton Budapesten.
Balog Zoltán köszöntőjében úgy fogalmazott, a tehetségek megtalálása, gondozása nemzetstratégiai ügy, hiszen ezzel a jövőjébe fektet az ország. A miniszter kiemelte, hogy a tehetséges fiatalok felkutatása, megtartása, gondozása komoly feladat, ehhez szükséges, de nem elég egy kormánydöntés és a források hozzárendelése. A tehetséggondozás egy szakma, az e területen segítő szakemberek munkája nélkülözhetetlen, hiszen nélkülük a program nem érné el a megfelelő célcsoportot – fogalmazott.
A tehetség mint emberi erőforrás Magyarország egyetlen esélye a 21. században, hiszen az ország nem bővelkedik ásványkincsekben, nyersanyagokban, és ahhoz, hogy megszólítsuk a tehetségeket, együttműködő szakmai partnerek kellenek – mutatott rá Balog Zoltán. A miniszter kiemelte, a magyar tehetségprogramok eddig 350 ezer fiatalt értek el, és 333 ezren döntöttek úgy tavaly, hogy személyi jövedelemadójuk egy százalékát felajánlják a nemzeti tehetségprogramra, ami 2,8 milliárd forintot jelent.
Ismertetése szerint 2009-2016 között 280 felhívás keretében 8850 program valósult meg, a megítélt támogatások összege pedig ebben az időszakban 12 milliárd forint volt.
Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár közölte: a Tehetségek Magyarországa program a magyar fiataloknak és fiatalokról szól, a kormány célja, hogy a tehetségek érezzék, számíthatnak a kormány segítségére. Közlése szerint a most meghirdetett program több elemből áll, fontos része a tehetségazonosítás, az egységes hozzáférés biztosítása, az egyéni ösztöndíjak rendszere, a mentor/tutor-hálózat kialakítása, az életpályakövetés és a tehetséges fiatalok családjainak támogatása.
A kormány célja az is, hogy a tehetséggondozás területén már kialakult “jó gyakorlatot” erősítse, szélesítse, fejlessze – hangsúlyozta Novák Katalin.