Orbán: a cél, hogy a Nagy-Britanniában élő magyarok jogai ne sérüljenek

Magyarország azt szeretné elérni, hogy a Nagy-Britanniában élő magyarok jogai ne sérüljenek a brit EU-tagság megszűnésével - mondta szerdán Londonban Orbán Viktor. Trump győzelméről úgy nyilatkozott: visszatért a világ a valóságba.

Orbán Viktor, aki egynapos hivatalos látogatása során Theresa May brit kormányfővel tárgyalt a Downing Streeten, a megbeszélés után, szerda este magyar újságíróknak elmondta: a találkozón egyetértés alakult ki arról, hogy a munkavállalók jogainak kérdését a viszonosság elve alapján kell kezelni, tehát ha az Európában élő britek szerzett jogai nem csorbulnak, abban az esetben a brit kormány álláspontja szerint természetszerűleg a Nagy-Britanniában dolgozó EU-állampolgárok jogai sem sérülhetnek.

Orbán Viktor szerint ez fontos eredménye volt a brit miniszterelnökkel tartott szerdai londoni megbeszélésének. Hangsúlyozta: 150 ezer azoknak a magyar állampolgároknak a száma, akik – akár Nagy-Britanniában dolgozva, akár Magyarországon működő brit tulajdonú vállalatok munkavállalóiként – Nagy-Britanniához kötődő módon keresik kenyerüket.


“Nekik érdekeik vannak, amelyeket meg kell védenünk, tehát az az érdekünk, hogy a jövőben a brit-magyar kapcsolatok kereskedelmi oldala nyitott és szabad maradjon” – fogalmazott a kormányfő.


Orbán Viktor Londonban

Trump győzelme: visszatérés a valóságba

Az amerikai elnökválasztás eredményéről szólva Orbán Viktor kijelentette: a világnak mindig jót tett az, ha sikerült magát kiszabadítani az éppen uralkodó ideológiai irányzatok fogságából, és vissza tudott térni a valóság talajára.

“Szerintem most ez történt az Egyesült Államokban, és ez esélyt ad a nyugati világ többi térségének is arra, hogy kiszakítsa magát az ideológiák, a politikai korrektség, a valóságtól eltávolodott gondolkodás és beszédmód fogságából, és arra, hogy visszatérjünk végre a realitások talajára, és úgy tekintsünk a világra, ahogy az van” – hangsúlyozta a miniszterelnök.

Az amerikai elnökválasztás eredményérre reagálva Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter – aki szintén Londonban tárgyalt a kormányfő vezette küldöttség tagjaként – a nap folyamán magyar újságíróknak azt mondta: Magyarország NATO-szövetségesként készen áll arra, hogy a lehető legszorosabban együttműködjön az Egyesült Államokkal és új elnökével.

Tisztelet jár az eredménynek

Szijjártó Péter szerint az amerikai emberek világos véleményt mondtak, és ezt természetesen mindenkinek illik tiszteletben tartania. “Nem mindennapi választási kampányt láthattunk az elmúlt egy évben, amelyet az amerikai emberek egy világos döntéssel most lezártak” – fogalmazott.

Szijjártó Péter szerint egyértelmű, hogy a világra politikai és gazdasági szempontból egyaránt új korszak köszöntött, hiszen mind a világgazdaságban, mind a világpolitikában történelmi jelentőségű kihívásokkal kell szembenéznie a világ valamennyi országának.

A külgazdasági és külügyminiszter külön megemlítette a migrációval, a tömeges bevándorlással, a háborús konfliktusok kiéleződésével kapcsolatos kihívásokat. Egyértelmű, hogy e történelmi kihívások közepette új típusú politikákra, új, bátor megközelítésekre van szükség, mivel bebizonyosodott, hogy a hagyományos eszközök már nem igazán működnek – tette hozzá.