Kósa: bebizonyosodott, hogy a Jobbik és az MSZP is hazudott

 

A Fidesz-frakcióvezetője szerint az alaptörvény-módosításról szóló keddi parlamenti szavazáson kiderült, hogy az ország csak a Fidesz-KDNP-re számíthat a kötelező betelepítési kvóta elleni küzdelemben.

Kósa Lajos azt követően tartott sajtótájékoztatót, hogy a parlament 131 igen szavazattal, 3 nem ellenében elutasította az Orbán Viktor miniszterelnök által kezdeményezett alkotmánymódosítást, amely kimondta volna, hogy nem telepíthető be idegen népesség Magyarországra. Az elfogadáshoz legalább 133 igen voks kellett volna, az ellenzék részéről azonban senki nem támogatta az előterjesztést.

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője. MTI Fotó: Kovács Tamás Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője. MTI Fotó: Kovács Tamás

A Fidesz frakcióvezetője úgy értékelt: bebizonyosodott, hogy a Jobbik és az MSZP is hazudott, "rútul, aljasul" becsapta az embereket, korábban ugyanis mindkét párt a törvénymódosítás támogatásáról nyilatkozott. Hozzájuk csatlakozott Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, "ő annyival volt becsületesebb, hogy előre azt mondta, nem fogják támogatni sem a népszavazást, sem az alaptörvény-módosítást" - tette hozzá, úgy fogalmazva, hogy az ellenzéki oldalon "ebben az ügyben a legbecsületesebben Gyurcsány Ferenc járt el".

Teljesen világosan kiderült, hogy Magyarország a saját megvédésében csak a kormánypártokra számíthat - jelentette ki Kósa Lajos, aki azt ígérte, folytatják a küzdelmet, és amíg a Fidesz-KDNP kormányoz, addig Magyarországra senki sem telepíthet be kötelezően idegen népességet.

A politikus közölte, az alkotmánymódosítás után kialakult helyzetet a Fidesz elnökségi ülésén értékelik. Azt nem tudta megmondani, hogy benyújtják-e majd esetleg újra az indítványt.

Azt, hogy az összegző módosító javaslatot az Országgyűlés - szemben az egységes javaslattal - elfogadta, a frakcióvezető úgy értékelte: nem a szöveggel volt a probléma.

Azzal kapcsolatban, hogy a Jobbik a letelepedési kötvény megszüntetéséhez kötötte az alaptörvény-módosítás támogatását, azt mondta: felháborító "idehozni mindenfajta limlom feltételeket". Szerinte ez azt mutatja, hogy a Jobbikot kizárólag a hatalom, a saját pártpolitikai szempontjai érdeklik. Ugyanígy a szocialistáknak is másodlagos a magyarok véleménye - fűzte hozzá.

Kósa Lajos kérdésre "sík marhaságnak" nevezte azt a jobbikos érvet, amely szerint terroristák jönnek be a letelepedési kötvénnyel. Közölte továbbá azt is, hogy a kormány a Jobbiktól teljesen függetlenül dönt majd a letelepedési kötvényről.

Szerinte azzal, hogy a Jobbik nem szavazta meg az alkotmánymódosítást, "egy olyan hibát követett el, amit soha nem fog tudni lemosni magáról, körülbelül úgy, mint Gyurcsány Ferenc és a szocialisták annak idején, 2004-ben a december 5-i népszavazásnál", amely a kettős állampolgárságról szólt.

Németh Zsolt: a jövőben még lehet jelentősége, hogy tartalmi egyezség született a módosításról 

Az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szerint az alkotmánymódosítás szövegében "tartalmi egyetértés született, s ennek a jövőre vonatkozóan még lehet jelentősége" - Németh Zsolt (Fidesz) erről kedden délben tartott sajtótájékoztatóján beszélt.

"Hiába van a szövegről egy egyetértés, mégsem támogatta az Országgyűlés az alkotmány módosítását; mondhatnám azt is, hogy ez is 98 százalékra sikerült, ahogy a népszavazás is" - fogalmazott.

Az alkotmányos identitás szövegben megjelenő fogalma a közösségi és a nemzeti hatáskörök "határozott elválasztását teszi, tette volna, és a reményeink szerint fogja a jövőben lehetővé tenni az alkotmánymódosítás, amennyiben újra sor kerül rá" - jelentette ki Németh Zsolt.

Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. MTI Fotó: Soós Lajos Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. MTI Fotó: Soós Lajos

Hozzátette: az alkotmányos identitás részeként tekint Magyarország arra, hogy kötelező betelepítésre az Országgyűlés jóváhagyása nélkül nem kerülhet sor, azt is világosan megfogalmazva, "hol van a határa Magyarország véleménye szerint a nemzeti és a közösségi hatásköröknek", és kiemelte, a szövegben "karakteres álláspont" jelenik meg, de az nem ellentétes a nemzetközi és az európai normákkal.

Jelezte, hogy a kormány folytatja a küzdelmet a kötelező betelepítési kvóta ellen, s ennek az Európai Tanács decemberi ülése lehet a következő fontos fóruma; amely elé, az Európai Bizottság - Magyarország számára elfogadhatatlan - javaslata és a soros elnöki tisztet betöltő Szlovákia miniszterelnökének még nem ismert, alternatív, kompromisszumos előterjesztése kerül.

A politikai küzdelem folytatása mellett "bízunk abban, hogy akár nemzeti, akár nemzetközi szinten  jogi garanciát sikerül találni a kötelező betelítési kvótával szemben; úgy gondoljuk, hogy a migráció kihívása Európa jövőjét döntő módon befolyásolja, és az, hogy az Európai Unió egyelőre nem tudott egyértelmű választ találni erre a kihívásra, az a gyengeségnek a jele" - jegyezte meg.

Ezt a gyengeségét különféle külső hatalmak, keleti és nyugati hatalmak egyaránt, megpróbálják kihasználni az európai népek, az európai társadalmak érdekeivel ellentétesen - fogalmazott Németh Zsolt. Szerinte "tartósan fennálló problémával van dolgunk, és egy fenntartható megoldást szeretne Magyarország erre a problémára", amelynek két pillére az önkéntes kvóta és a szolidaritás vállalása, de része a racionalitás érvényesítése is.

 

A mostani szavazási eredmény nem változtat azon, hogy a kormány és a koalíció politikailag elkötelezett a kötelező betelepítési kvótával szemben, "3,3 millió ember egy új egységet hozott létre, és a mai napiig nem tudtuk, hogy ki támogatja ezt az egységet" - mondta, hozzátéve, most kiderült, hogy csupán a Fidesz-KDNP tesz így.