DK: két pofont kapott Orbán

 

A Demokratikus Koalíció szerint Orbán Viktor egy hónap alatt két pofont is kapott, mert az október 2-i kvótareferendumon a nép, kedden pedig a parlament mondott nemet a politikájára.

A párt alelnöke az alkotmány-módosítást elutasító szavazást követő sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a miniszterelnök egy érvénytelen népszavazásra hivatkozva, felhatalmazás nélkül próbált alaptörvényt módosíttatni, de ez nem sikerült neki.

Varju László, a Demokratikus Koalíció pártigazgatója. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt Varju László, a Demokratikus Koalíció pártigazgatója. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Varju László jelezte, a DK-s független képviselők bojkottálta az alaptörvény hetedik módosításáról szóló határozathozatalt, mert a módosítás "kifejezetten szembe ment volna a népakarattal".

Hozzátette, hogy három, kétharmados többséget igénylő módosító javaslat szavazása során viszont voksoltak, méghozzá nemmel, mert távolmaradásukkal a kormányt segítették volna.

Kedden bebizonyosodott, hogy a sokat emlegetett új egység valójában az új kisebbséget jelenti - összegezte véleményét a politikus. "Azt mondhatnánk, a haza ma ellenzékben van", mert Orbán Viktor politikáját sem a népszavazáson, sem a parlamenti szavazáson nem támogatta az ország - tette hozzá.