Navracsics: felértékelődik a nyitottság és a mobilitás

 

A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy az élethosszig tartó tanulással a tudást folyamatosan frissíteni kell.

A nyitottság és a mobilitás szerepének jelentőségét hangsúlyozta az Európai Unió jövője szempontjából az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa pénteken Pécsett.

Navracsics Tibor a Fiatalok Európában című konferencián tartott előadásában azt mondta: az Európai Bizottság arra ösztönzi a tagállamok oktatási rendszereit, hogy a szakmai jártasság kialakítása mellett bővítsék az állampolgári ismereteket és erősítsék a vállalkozói készségeket. Arra hívta fel a figyelmet, hogy az élethosszig tartó tanulással a tudást folyamatosan frissíteni kell. Felértékelődnek azok a készségek - a nyitottság, a közösségben alkotás, az új ismeretek elsajátítása, az idegennyelvtudás és a mobilitás -, amelyek lehetővé teszik a tudás folyamatos frissítését - emelte ki.

Az unió fiatalságát sújtó munkaerőpiaci problémák között említette a stabil munkahelyhez jutás nehézségét, amely - mint mondta - elsősorban a kontinens nyugati és déli országaiban súlyos gond. Másik nagy problémának azt nevezte Navracsics Tibor, hogy a fiatalok távolodnak a demokratikus intézményektől és ezzel párhuzamosan radikalizálódnak.

Kijelentette: az elmúlt két év terrorcselekményeit - köztük a párizsi, brüsszeli, koppenhágai, nizzai merényleteket - nem bevándorlók, hanem első- vagy másodgenerációs bevándoroló családok már Európában született gyerekei követték el. A radikalizációt kiváltó tényezők között a tartós munkanélküliséget és családi tényezőket említett.

Véleménye szerint baj van az európai értékek megtanításával, a bevándorlók gyerekeit nem sikerült integrálni. Navracsics Tibor az európai értékek mellett elkötelezett generációnak nevezte ugyanakkor a Brexit-népszavazáson a Nagy-Britannia uniós kilépése ellen szavazó sok fiatalt. A biztos kitért a jövőre harmincéves Erasmus-programra, amelyet az EU egyik legsikeresebb programjának nevezett.

A munkaerőpiaci és politikai problémák oka az uniós biztos szerint az, hogy "európai szinten nem tekintünk közösségként saját magunkra". A politikus vélekedése szerint a menekültkérdés a 2019-es európai parlamenti választásokon az egész kontinenst befolyásoló, meghatározó témává válik.