A magyar külgazdaság egyik zászlóshajójának nevezte az élelmiszeripart, ezen belül is a húsexportot Szijjártó Péter az MTI-nek a 20. Csabai Kolbászfesztiválon, Békéscsabán szombaton.
A külgazdasági és külügyminiszter megjegyezte, hogy az első hét hónapban 660 millió eurót ért el a húskészítmények kivitele, hat százalékkal haladva meg a tavalyi azonos időszakit. Hozzátette, hogy a keleti irányú export egyértelműen nő, a Kínába irányuló húskivitel 82 százalékkal, a Japánba eljutó 5 százalékkal bővült a hét hónapban.
Békéscsaba, 2016. október 28. Egy érdeklődő a 20. Csabai Kolbászfesztiválon Békéscsabán, a Városi Sportcsarnok területén 2016. október 28-án. Megkezdődött a négynapos rendezvény, amelyen több száz program, koncert, kolbászkóstolás és több kategóriában kolbászkészítő verseny szerepel. MTI Fotó: Lehoczky Péter
Mindez azt mutatja, hogy a prémium kategóriás magyar termékek, mint például a csabai kolbász az egész világon ismertek, kifejezetten versenyképesek, ezért ezek népszerűsítésére komoly figyelmet fordítanak a külgazdasági tevékenységben a jövőben is - ígérte.
Szijjártó Péter megemlítette azt is, hogy Thaifölddel és a Fülöp-szigetekkel is tárgyalnak a magyar sertéshús bevitelének engedélyezéséről, amely már adott Kínában, Japánban, Tajvanon, Szingapúrban és Vietnamban is.