Tuzson: a kormány minden javaslatot megfontol

A kormány minden javaslatot megfontol az alaptörvény módosításával összefüggésben, mert nemzeti ügyként tekint a kérdésre - közölte Tuzson Bence kormányzati kommunikációs államtitkár keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Elmondta: Orbán Viktor miniszterelnök találkozott Molnár Gyulával, az MSZP elnökével, aki nyilvánvalóvá tette, hogy a szocialisták nem támogatják az alaptörvény módosítását, és nem vesznek részt az azzal kapcsolatos folyamatban.

Orbán Viktor azt kérte tőle, hogy ha Magyarországon nem is, akkor legalább európai uniós színtéren “valamilyen formában nyilvánuljon meg” a támogatásuk – tette hozzá.

Ezen felül a miniszterelnök tájékoztatást adott a szocialista pártelnöknek az esedékes Európai Tanács-ülésen felmerülő kérdésekről, köztük a kvóták ügyéről – mondta Tuzson Bence.

Tájékoztatása szerint a kormányfő ezt követően Vona Gáborral, a Jobbik elnökével is egyeztetett négyszemközt, aki újabb javaslatokat tett, egyebek mellett a letelepedési államkötvény megszüntetését kérte.

“Ez a sorban a sokadik javaslata a Jobbik elnökének” – jegyezte meg az államtitkár.

Azt mondta: a kormány minden eddigi, és ezt követően felvetődő javaslatot megvizsgál.

A kormányfő az LMP elnökével is tárgyalna – tette hozzá a kormányzati kommunikációs államtitkár.

Felidézte, hogy Orbán Viktor a pártvezetők közül elsőként – a múlt héten – Semjén Zsolt KDNP-elnökkel találkozott, aki támogatásáról biztosította a kormány törekvéseit.

Tuzson Bence kérdésre azt mondta, szeretnék, ha az eredetileg tervezett időpontban, november 8-án megtörténhetne az alaptörvény-módosítás.