A Jobbik szerint nem új egység, hanem új megosztottság jött létre. Vona Gábor hangsúlyozta: sokkal többen ellenzik a kötelező kvótát, mint ahányan részt vettek a voksoláson. A távolmaradók szerinte nem értenek egyet Orbán Viktor hatalomgyakorlásával. Az LMP nem szavazza meg a kormányfő kezdeményezte alkotmánymódosítást. Hadházy Ákos szerint az ugyanis nem oldja meg a menekültkérdést. A KDNP vezérszónoka, Vejkey Imre a magyar szuverenitás védelmét nevezte a legfontosabbnak. Varga László, az MSZP frakcióvezető-helyettese úgy fogalmazott: diktátortempó a kisebbség akaratát ráerőltetni a többségre. Az MLP a liberálisabb, föderálisabb Európában hisz, a DK pedig úgy véli: a miniszterelnök egy felhatalmazás nélküli alaptörvény-módosító javaslatot bocsátott vitára. Az Országgyűlés hétfőn kezdte meg a hetedik alaptörvény-módosítás általános vitája az Országgyűlésben. Orbán Viktor miniszterelnök javaslatában az idegen népesség Magyarországra telepítésének tiltását kezdeményezte.
Vona: a népszavazás megosztottságot hozott
A Jobbik elnöke szerint a népszavazás nem új egységet, hanem új megosztottságot teremtett az országban.
Vona Gábor hétfőn az alaptörvény módosításának vitájában, a parlamentben azt mondta: nem fedi a valóságot és hiteltelen is, hogy a referendum után új egység jött létre, hiszen Magyarországon sokkal többen ellenzik a kötelező kvótát, mint ahányan részt vettek a voksoláson. Hozzátette: sokan azért nem mentek el szavazni, mert nem értettek egyet Orbán Viktor politikai hatalomgyakorlásával. A Fidesz a népszavazással csak magának akart politikai sikert elérni – értékelt.
A vezérszónokként felszólaló pártelnök azzal indokolta, hogy ennek ellenére részt vesznek a vitában, hogy azt hazafias kötelességüknek tartják. Közölte, azért vesznek részt a vitában, hogy Magyarország legerősebb, legbiztosabb, leghatékonyabb alaptörvényi védelmének megalkotásában részt vegyenek, amellyel az országot meg tudják védeni a kvótáktól.
Hadházy: a módosítás nem foglalkozik a menedékkérők valódi problémájával
Az LMP parlamenti frakciója a vitában részt vesz, de nem nyom majd gombot az alaptörvény hetedik módosításáról szóló szavazáson – jelentette be a párt két társelnöke.
Hadházy Ákos azt mondta, hogy a módosítás látszólag a bevándorlás kérdéséről szól, de valójában nem foglalkozik a menedékkérők, a menedékkérelem problémájával. A menekültkérdésre egyedül az LMP 24 pontja ad megfelelő válaszokat – tette hozzá.
Magyarországon hatalmas félelem alakult ki a bevándorlás kérdése miatt, amit a kormány a “hecckampánnyal” felerősített, az alaptörvény-módosítás pedig nem lesz gyógyszer ezekre a félelmekre – közölte a képviselő.
A javaslat jogi szempontból is “igénytelen”, nem létező jogi fogalmakat használ – folytatta. A politikus azt is hangsúlyozta, hogy az uniós jogrendszer alapján a magyar és az európai jog közötti ütközés esetében az utóbbi számít elsődlegesnek. Az alaptörvény-módosítás ráadásul nem oldja meg a menekültkérdést és nem mond ellent annak az uniós elképzelésnek sem, amelyik alapján a menekültkérelmek egy részét Magyarországon kell elbírálni – jelentette ki.
Szél Bernadett azt mondta, hogy amíg az alaptörvény-módosításról folyik a vita, a Fidesznek és a KDNP-nek addig sem kell a bérválságról, az összeomlott egészségügyről, a romokban heverő oktatásról, az “urizálásról” és a “korrupcióról” beszélnie.
A javasolt módosítás nem alkalmas a probléma rendezésére, mert az uniós szabályok alól nem lehet kibújni az alaptörvény megváltoztatásával – hívta fel a figyelmet. Jelenleg egy retorikai hadművelet zajlik, ami komoly kockázatokat rejt Magyarország jövőjére nézve. Orbán Viktor parlamenti felszólalásában azt állította, hogy a magyar önállóság veszélyben, de éppen a kormányfő az, aki azzal, hogy folyamatosan Brüsszellel veszekszik, aláássa az ország érdekérvényesítő képességét – közölte.
KDNP: vissza kell térni a keresztény gyökerekhez
A KDNP abban látja Európa jövőjét, ha visszatér a keresztény gyökerekhez, ellenkező esetben elbukik.
Vejkey Imre, a kormánypárt vezérszónoka az alaptörvény-módosítás hétfői vitájában a parlamentben a magyar szuverenitás védelmét nevezte a legfontosabbnak. Bírálta Európa vezetőit, akik értékelése szerint az elmúlt évtizedekben szisztematikusan kiirtották a keresztény értékeket, s nem veszik észre, hogy futótűzként terjed az iszlám. “Ehhez mi kereszténydemokraták nem asszisztálhatunk, még akkor sem, ha a Szentszék kizárólag az egyes migránsok mint áldozatok oldaláról kívánja velünk láttatni az inváziót” – tette hozzá.
Soltész Miklós, a KDNP másik vezérszónoka migránsok által elkövetett bűncselekményekről szóló hírekből idézett és szóvá tette, hogy a baloldal elbagatellizálja a problémát.
Az MSZP távolmarad
Nem vesz részt az MSZP az alaptörvény hetedik módosításában, az arról szóló hétfői vitától és a későbbi szavazástól is távol maradnak a képviselői – erősítette meg sajtótájékoztatón a szocialisták frakcióvezető-helyettese.
Varga László azt mondta, senki nem adott felhatalmazást a Fidesznek az alkotmánymódosításra, a miniszterelnök és a kormánypárt egy kisebbség véleményére hivatkozik. “Diktátortempó” a kisebbség akaratát ráerőltetni a többségre, ezzel a miniszterelnök és a Fidesz csak saját hatalmi érdekeit szolgálja – szögezte le.
Úgy értékelte, a döntés a nemmel szavazókat is sérti, mert a voksolás előtt ők sem ismerhették a mostani javaslat szövegét. Az MSZP demokratikus párt, tiszteletben tartja a többség döntését, nem asszisztál Orbán Viktor és a Fidesz “hatalomtechnikai játékaihoz” – mondta Varga László.
Az MLP a liberálisabb, föderálisabb Európában hisz
A Magyar Liberális Párt nem támogatja az alaptörvény hetedik módosítását, de Fodor Gábor pártelnök képviselőként a parlamenti vitában részt vesz.
A független képviselő hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a népszavazáson igennel voksolók képviselete arra kötelezi őket, hogy egyértelműen és határozottan álljanak ki a törvénymódosítás ellen.
Az a kampány, amit Magyarország közel egy éve “nyög”, arra volt jó, hogy a kormány elterelje a figyelmet a belpolitikai feszültségekről és a Fidesz számára kedvezőtlen botrányokról – jelentette ki Fodor Gábor.
Azt is bírálta, hogy az alaptörvény-módosítás az LMP által szélsőségesnek tartott Jobbik támogatásával fog megvalósulni. Hozzátette, hogy a liberális párt az erősebb, föderálisabb Európában hisz, szemben a Fidesszel, amely a nemzetállamok laza szövetségét szeretné.
DK: ötmillió ember akaratát veszik semmibe
A Demokratikus Koalíció szerint az alaptörvény hetedik módosításával a kormány az “álnépszavazástól” távol maradó mintegy ötmillió ember akaratát veszi semmibe.
Az ellenzéki párt alelnöke hétfői sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: Orbán Viktor miniszterelnök egy felhatalmazás nélküli alaptörvény-módosító javaslatot bocsátott vitára. Ez a demokrácia gyásznapja, meggyalázzák a parlamentarizmust – mondta Varju László, aki azzal érvelt, hogy az új egység nem Orbán Viktor mellett, hanem vele szemben jött létre.
Hozzátette, a kvótareferendumon egy alkotmányellenes, hazug kérdést tettek fel, amit az is bizonyít, hogy a törvényjavaslat szövegében még csak elő sem fordul a kényszerbetelepítés tiltása, ugyanis az EU-ban nincsen kényszerbetelepítés.
A független képviselő arra kért minden ellenzéki pártot, hogy bojkottálja az alaptörvény-módosítás vitáját. A kormányt pedig arra szólította fel, hogy állítsa le az érvénytelen népszavazást “kormányzati győzelemnek hazudó plakátkampányt”, mert a DK aktivistái “úgyis rá fogják ragasztani az igazságot”.
A DK képviselői korábbi bejelentésükhöz híven nem vesznek részt a parlamenti munkában, így az alkotmánymódosítás vitájában sem, amelyet hétfőn kezdett meg az Országgyűlés.