Két dolgot lehet tenni a robbanékony Samsunggal

Nem árnyalja a fogalmazást a Mashable. A szakíró szerint két tennivaló-tudnivaló van a Samsung Galaxy Note 7-tel kapcsolatban.

Az első: ne vásároljunk ilyen telefont – írja Stan Schroeder. – A visszahívás utáni javítottat se.

A második: ha már van 7-esünk, azonnal kapcsoljuk ki, vigyük vissza mielőbb az eladónak és kérjünk egy másik típust cserébe.

Nem azért, mert világszerte az első sorozatú Note 7-esek több mint kilencven példányának kigyulladása vált ismertté. Akkumulátorrobbanás előfordult más típus esetében is, és a Samsung elég gyorsan lépett és visszahívta a készüléket.

Mike Klering a Twitteren tette közzé, hogy míg a családja aludt, kiégett a kicserélt, új Note 7-ese.

Most a Samsung leállította, „szünetelteti” az állítása szerint javított változat gyártását.

A közvetlen előzmény az volt, hogy egy már kicserélt Galaxy Note 7 által keltett füst miatt a múlt héten evakuálni kellett egy utasszállító gép utasait az Egyesült Államokban. Amerikai és ausztrál forgalmazók felfüggesztették a modell értékesítését és a cseréjét, a légitársaságok pedig megismételték a készülék fedélzeti használatára és töltésére vonatkozó tilalmat.

Innét kezdve nem tudni, hogy mi történik. Milyen egyedi baja lehet a Note 7 akkumulátorának, ami más típusú telefonban nem okoz úgymond „túlmelegedést”? Nehéz lesz elhinni, hogy egy második visszahívás és a harmadik Note 7 rendben működik majd.