A kormány csak saját oligarchái érdekeit tartja szem előtt, "és néha kér tőlük egy-egy szívességet" - jelentette ki Csárdi Antal, az LMP fővárosi képviselője vasárnapi sajtótájékoztatóján a 3-as metró buszos pótlásról és az olimpiai pályázatról szólva.
Szerinte ezek, valamint áttételesen a Népszabadság “bezárása” is azt mutatja, hogy a demokrácia és a nyilvánosság felszámolása zajlik ma Magyarországon.
Csárdi Antal, az LMP budapesti képviselője.
MTI Fotó: Kovács Tamás
Csárdi Antal úgy értékelte, pontosan látható, hogy az ország nem készült fel az olimpiarendezésre, ugyanakkor az előkészületekkel megbízott cég “nem szívesen számol el az elköltött forintokkal”, a mestertervbe pedig nem kerültek kiadási számadatok, így minden arra mutat, hogy a történet már most arról szól, ki fog vele sok pénzt keresni. Szerinte a nyertesek a Fidesz mögötti gazdasági érdekcsoportok lesznek.
Hozzátette: azzal, hogy nem buszokat, hanem szolgáltatást vásárolna a főváros a 3-as metró pótlására a vonal felújításának idejére, mintegy húszmilliárd forinttal emelkede a “fideszes gazdasági háttérérdekcsoportoknak” kifizetett összeg. Ráadásul ha buszokat vásárol a főváros, a szerződés lejárta után 150, a BKV-átlagot tekintve nem is túl öreg buszhoz jutna Budapest – érvelt.