A Népszabadság mellett tüntettek a Kossuth téren

A Népszabadság melletti szolidaritási demonstrációt tartottak szombat este Budapesten, a Parlament előtti Kossuth téren. A Mediaworks kiadó szombaton jelentette be, hogy felfüggesztette a lap nyomtatott és internetes kiadását.

Budapest, 2016. október 8. Egy férfi az utolsó lapszámot mutatja a Népszabadság melletti szimpátiatüntetésen a Kossuth téren, a Parlamentnél 2016. október 8-án. A Mediaworks kiadó ezen a napon bejelentette, hogy felfüggeszti a Népszabadság nyomtatott és internetes formában történő kiadását a lap új koncepciójának kialakításáig, illetve megvalósításáig azért, hogy "valamennyi érintett ezen kiemelt feladatra tudjon koncentrálni". A kiadó tájékoztatása szerint a lap eddig 5 milliárd forintos veszteséget termelt. MTI Fotó: Balogh Zoltán

MTI Fotó: Balogh Zoltán

A sajtószabadságért Facebook-csoport szervezte rendezvényen részt vett a lap szerkesztőségének több munkatársa is, akik együtt, a lap mai – utolsó – számát hozva érkeztek a helyszínre.

A tömegben több sajtóorgánum újságíróit, valamint ellenzéki politikusokat is látott az MTI tudósítója. A Parlament elé meghirdetett demonstrációra is átmentek az MSZP politikusai, köztük Molnár Gyula, a párt elnöke, valamint Horváth Csaba, és Kunhalmi Ágnes, de a tömegben feltűnt Karácsony Gergely PM-es polgármester, Juhász Péter, az Együtt, valamint Molnár Csaba, a DK politikusa. A résztvevők megtöltötték a tér közepét.

Többen skandálták, hogy “Népszabadság”, “Demokráciát”, “Disznóság”, “Nem hagyjuk”, “Orbán, takarodj”, illetve “Szabad ország, szabad média”.

MTI Fotó: Balogh Zoltán

Hargitai Miklós, a szerkesztőség munkatársa, a Sajtószakszervezet helyi alapszervezetének vezetője elmondta: a szombati ügyeletre kollégáit már nem engedték be az épületbe. “Ez mindent elmond arról, mennyire volt ez gazdasági döntés” – jegyezte meg.

A lap felfüggesztése mintegy nyolcvan embert érint. “Fogalmam sincs mit fogunk csinálni” – fogalmazott Hargitai Miklós, hozzátéve: egyelőre a becsomagolt személyes holmijukhoz sem férnek hozzá.

Hargitai Miklós arról is szólt, hogy voltak a lépésnek voltak előjelei, ide sorolta többek között a kollektív szerződés felmondását a lapnál.

Az – egy létráról megafonon keresztül felszólaló – szakszervezeti vezető azt hangsúlyozta: az újság dolga, hogy ellenőrizze a hatalmat. “Azért nem lesz hétfőtől Népszabadság, mert túl jól tette a dolgát” – mondta.

Kitért arra is, hogy a lap munkatársainak 2008 óta nem emelték a fizetését, viszont 2010 óta kétszer is csökkentették. “Mostantól olyan országban élünk, ahol a Magyar Idők meséli el, hogy mi történik a politikában” – fogalmazott Hargitai Miklós, hozzátéve: “nagyon pici területre szűkül vissza a sajtószabadság”.

A rendezvényen felszólalt Tamás Gáspár Miklós filozófus, aki azt mondta: “abban a helyzetben vagyunk, hogy a vezetők a magyar nép ellenségei, és ezt még csak el sem lehet mondani”. Úgy fogalmazott: rövidesen vége van a sajtószabadságnak és szólásszabadságnak, ha ezt hagyjak.

Murányi András, a napilap főszerkesztője a téren újságíróknak elmondta: szombaton tárgyaltak a kiadó képviselőivel, egyelőre nincs megegyezés, vasárnap folytatják. A kiadó azt kérte tőlük, tegyenek le egy üzleti tervet, amellyel rentábilissá tehető a lap. Ilyet 12 óra alatt nem lehet összeállítani – tette hozzá.

A főszerkesztő közölte: vasárnap megpróbálják fölvenni a munkát, fontosnak tartaná, hogy hétfőn megjelenjen a lap, de egyelőre ez nem valószínű. A kollégák szeretnének együtt maradni, és továbbvinni a lap szellemiségét – hangsúlyozta.

MTI Fotó: Balogh Zoltán

A Mediaworks kiadó szombaton jelentette be, hogy felfüggesztette a Népszabadság nyomtatott és internetes formában történő kiadását a lap új koncepciójának kialakításáig, illetve megvalósításáig.

A kiadó döntését közleményében azzal indokolta, hogy a Népszabadság példányszáma az elmúlt tíz évben 74 százalékkal, azaz 100 ezer példányt meghaladó mértékben csökkent, aminek következtében a lap 2007 óta több mint 5 milliárd forint veszteséget termelt, és idén is jelentős veszteséget halmozott fel.