Magyarországgal elégedetlen kollégájával találkozott a külügy államtitkára

Kiemelt téma volt a migráció ügye a magyar és svéd külügyi tárgyalásokon Stockholmban - mondta Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára. A politikus a kétnapos svédországi látogatását követően az MTI-nek telefonon nyilatkozott a svéd fővárosból.

Szabó László közölte, Annika Söder svéd külügyi államtitkárral a megbeszélésükön kiemelten foglalkoztak a migrációval. Markáns különbség van a két kormány álláspontja között, de a tárgyaláson azonosították azokat a pontokat, ahol mégis egyetértésre lehet jutni – tette hozzá.

A parlamenti államtitkár azt is mondta, Svédországban nincsenek megelégedve azzal, ahogyan Magyarország a migrációs problémát kezeli, mégis közelíthetők az álláspontok, ha magyar részről pontosak az információk.

Archív – Egy rendőr tájékoztatja a stockholmi pályaudvarra érkező illegális bevándorlókat 2015. szeptember 12-én. Ezen a napon mintegy 250 migráns érkezett vonattal a svéd fővárosba. (MTI/EPA/Jonas Ektsromer)

“Ugyanazt teszik, amit Magyarország”

Szabó László szerint már Svédországba is csak dokumentumokkal utazhatnak be a bevándorlók, így ugyanazt teszik, amit Magyarország tesz, csak másfél év késéssel. Az államtitkár felhívta a figyelmet arra is, hogy míg az Európai Unió elfogadja a bolgár és a spanyol kerítést, addig a magyar kerítés építése “sokkot okozott”. A dublini és a schengeni szabályok érvényesek, és Magyarország ezeknek kívánt mindig is eleget tenni. Emellett az is egyértelmű már Európában, hogy a terrorizmus veszélye nőtt a migrációs válsággal együtt – mondta.

Szabó átfogó megoldást akar a kvóta helyett

Szabó László úgy vélte: fontos az uniós fellépés a háborús konfliktusok megoldására, minden államnak meg kell védenie állampolgárait, meg kell oldani, a schengeni határok védelmét, a migrációs problémát pedig átfogóan – nem a bevándorlók kötelezőelosztásával – kell megoldani.

Szabó László azt is elmondta, hogy a két ország támogatja egymás jelöltjeit az ENSZ-ben: Magyarország a Biztonsági Tanácsban a svéd nem állandó tagságot; az Emberi Jogi Tanácsban pedig Svédország a magyar jelöltet.