Nemzeti szuverenitás mellett a Hit Gyülekezete

A Hit Gyülekezetének vezető lelkésze szerint ragaszkodni kell a nemzeti szuverenitásunkhoz és a magyar illetékes szerveknek kell eldönteniük, hogy kinek adnak letelepedési jogot és kinek nem - erről Németh Sándor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában beszélt.

Úgy látom, hogy a nemzeti szuverenitás és a globalizáció között feszültségek jöttek létre különösen a migráció óta, és fontos, hogy ezen a területen a polgárok számára is átlátható és ellenőrizhető döntések szülessenek – fogalmazott.

Németh Sándor elmondta: mint keresztény, tisztában van a kötelezettségeivel, hogy a háború elől menekülő embereknek segíteni kell, de miután látta, hogy egy ellenőrizetlen tömeget hívtak be Európába és nem lehet megkülönböztetni, ki a terrorista és ki  menekült, ez elsősorban politikai, vallási problémává nőtte ki magát. Hangsúlyozta: kívülálló számára nem eldönthető mi a menekültek belső motivációja.

Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze. MTI Fotó: Kovács Tamás

Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze.
MTI Fotó: Kovács Tamás

Úgy fogalmazott: Angela Merkel német kancellár hívására jöttek olyan tömegek, amelyek Európában egyre nagyobb problémát, kihívásokat jelentenek. Szerinte a nyugati politikusok felelőtlensége következtében “húzta magára” Európa az elégedetlen néptömegeket.

“A szegénység ellen nem lehet így küzdeni, nem lehet így legyőzni” – szögezte le.

Kitért arra is, hogy többször járt a Közel-Keleten, mert meg akarta ismerni azt a kultúrát és tapasztalta, hogy számos közel-keleti országban az erőszak kultusza, a keresztényellenesség és az Európa-ellenesség jelen van. Ez Európának komoly kihívást fog jelenteni, amire az európai emberek nincsenek felkészülve – vetítette előre.

Elmondta azt is, hogy a kvótareferendumon feltett kérdést nemzeti sorskérdésnek látja, amely nem csak a hívők, hanem a nem hívők jövőjét is befolyásolja, mivel a terroristaveszély növekedése miatt a hatóságoknak több támogatást kell adni, ami nagyobb adóterhet jelenthet az emberek számára.