A Jobbik az alaptörvény módosítását kezdeményezi

A Jobbik az alaptörvény módosítását javasolja az Országgyűlésnek, amelyben a betelepítési kvótákkal összefüggő valamennyi jogcímet kizárnák - közölte a párt szóvivője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Apáti István értékelése szerint tisztán látható, hogy az alaptörvény módosítása nélkül nem lehet megvédeni Magyarországot az illegális bevándorlástól. A módosításnak véglegesnek, “betonbiztosnak” és teljes körűnek kell lennie – jelentette ki.

Az ellenzéki politikus szerint nem elég egy jogcímet kizárni, megnevezéstől függetlenül minden intézkedés alkalmazását el kell utasítani, amely elősegíti harmadik országbeliek betelepítését. Ezek közé sorolta az önkéntes kvótát és a visszatoloncolást is, megjegyezve: a brüsszeli jogászok is kreatívak és újabb megnevezéseket is kitalálhatnak.

Ismertette: javaslatuk arra irányul, hogy harmadik országból érkezőket akár átmeneti, akár tartós jelleggel kizárólag az Országgyűlés döntése után lehessen elhelyezni Magyarországon.

Apáti István a kormánypárti politikusok által kilátásba helyezett alaptörvény-módosításra úgy reagált: bízik benne, hogy lesz ötpárti egyeztetés az ügyben, azonban ragaszkodnak ahhoz, hogy ne csak a kötelező betelepítési kvóta ellen tegyenek lépéseket.

Bencsik János, a párt nemzetpolitikai kabinetének alelnöke pedig azt kifogásolta délelőtti sajtótájékoztatóján, hogy a vasárnapi referendumon a legoptimistább becslések szerint a tartósan külföldön élő magyarok 3 százaléka tud részt venni. Hozzátette: pont azoknak a szavazását nehezítették meg, akik Nyugat-Európában naponta szembesülnek a migráció hatásaival.