Gyurcsány: senki mögé nem áll be 2,5 millió szavazó a baloldalon

Sok tehetséges politikust lát a baloldalon, de csak közepesen erős személyiségek, és egyik mögé sem állna be két és fél millió ember - jelentette ki a Népszabadságnak adott interjújában Gyurcsány Ferenc.

A volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke a fent említett személyekről azt is mondta: hiányzik belőlük a politikában eltöltött 10-15 év is.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, volt miniszterelnök. MTI Fotó: Vajda János

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, volt miniszterelnök. MTI Fotó: Vajda János

Úgy véli: kormányfőként elkövetett hibáinak jelentős része is tapasztalatlanságból fakadt, és ma már jobban vezetné az országot.

Arról is beszélt, hogy szerinte érvénytelen lesz az október 2-ai népszavazás, ami egy normálisabb, európaibb Magyarországhoz vezethet, közvetlen következménye pedig az lesz, hogy Orbán táborában megrendül a miniszterelnök tévedhetetlenségébe vetett hit.

Azt állította: Orbán Viktor legbelsőbb köréből származik az az információja, miszerint a Fideszben előre hozott választásokra készülnek, mondván, a bevándorlás miatt hiszterizált hangulat nem tartható fenn 2018-ig.