Törvénysértőnek találja az NVI útmutatóját a DK

A Demokratikus Koalíció (DK) azt kéri a Nemzeti Választási Bizottságtól (NVB), hogy az október 2-i referendumon ne kelljen használni a Nemzeti Választási Iroda (NVI) útmutató kiadványát, amely szemlélteti, hogy mi számít érvényes vagy érvénytelen szavazatnak. A párt a kiadványt törvénysértőnek tartja, amely az érvénytelen szavazatokat is érvényessé akarja tenni.

Molnár Csaba DK-alelnök hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: egyre több elkeseredett kísérletet látnak a kormány részéről arra, hogy megpróbálják érvényessé tenni az “orbáni álnépszavazást”. A “törvényellenességtől hemzsegő” kampányba beszállt az NVI is, amikor a valasztas.hu című oldalán megjelentet egy, a szavazatszámláló bizottságoknak szóló segédletet, amelyik “egészen elképesztő szavazatszámlálási utasításokat fogalmaz meg” – mondta.

Az EP-képviselő szerint a segédlet alapján szinte lehetetlen érvénytelenül szavazni, mert a nyilvánvalóan teljesen érvénytelen voksokat is érvényesnek, ráadásul “érvényes nemnek kell tekinteni”.

A politikus emlékeztetett, hogy a rendszerváltozás óta az a gyakorlat van érvényben, amelyik szerint a választási bizottságnak a választói akaratot kell alapul vennie, amikor arról döntenek, hogy egy szavazólap érvényes vagy érvénytelen. A képviselő a segédletből három, az érvényes nem szavazatokat bemutató példát emelt ki. Az egyiken az igen és a nem mellett is látható iksz, de az igen karikájában nem metszik egymást a vonalak. A másikon az egész lapot áthúzták, de a két vonal a nem karikában metszi egymást, míg a harmadik, összefirkált szavazólapon az igenhez pipát, a nemhez keresztet tettek.

Molnár Csaba úgy vélte, hogy ezek alapján az ellenzéki szavazók számára az egyetlen eredményes módszer a távolmaradás.

Arra a kérdésre, hogy a Nemzeti Választási Iroda három érvényes igen szavazatra is bemutatott példákat, azt felelte, ez ebben az esetben mindegy, mert a kormány számára az a lényeg, hogy minél több érvényes szavazat legyen.

A felvetésre, hogy legutóbb az EP-választásra készültek hasonló szemléltető ábrák a helyi választási bizottságok számára, azt felelte, hogy azt nem lehet idekeverni, mert az EP-választáson nincs érvényességi küszöb.