Emléktáblát avattak Szalay Annamária tiszteletére Zalaegerszegen

A médiahatóság 2013-ban elhunyt elnöke előtt tisztelegve pénteken szülővárosában kiosztották a Szalay Annamária Médiaalapítvány díjait is.

Emléktáblát avattak Szalay Annamária, a médiahatóság 2013-ban elhunyt elnöke előtt tisztelegve pénteken szülővárosában, Zalaegerszegen, ahol kiosztották a róla elnevezett médiaalapítvány díjait is.

Gulyás Gergely, az Országgyűlés alelnöke a zalaegerszegi Városi Hangverseny- és Kiállítóterem falán elhelyezett emléktábla avatásán arra emlékeztette a több száz fős hallgatóságot, hogy Szalay Annamáriának nem túl hosszú, de “küzdelmes, és máig maradandó példát jelentő, értéket teremtő életút” jutott.

Soha nem elismerésért, rangokért és posztokért állt sorba, hanem feladatért, “bárhová vetette a sors, bárhogy is támadták, mindig azt kereste, miként tud értéket és maradandót teremteni” – mondta a fideszes politikus.

Úgy fogalmazott: nem tudni, milyen hatással volt Szalay Annamária betegségére és eredménytelen gyógyulására az a “korábban ismeretlen, a magyar politikatörténetben a rendszerváltozás óta addig nem tapasztalt politikai és pszichikai nyomás, amely a médiatörvény elfogadását követő, példátlan erejű nemzetközi támadások eredményeképpen rá hárult”.

37_Szalai_Annamaria_NMHH

Azt azonban biztosan tudjuk, hogy “a nyomás a betegséggel együtt sem törte meg”, egyszerre tudott könnyedén túllépni a támadások felett és ezzel együtt erősnek maradni – tette hozzá.

Szalay Annamáriának a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) első elnökeként szívügye volt egy olyan médiakultúra megteremtése, amelyben a közszolgálat nem igazodik “a mindennapjainkat elöntő bulvárvilág visszataszító posványához”, ahol a nemzeti kultúra valódi értékei mindenki számára elérhetőek, és ahol a kiskorúak kellő védelemben részesülnek a káros tartalmakkal szemben – hangsúlyozta Gulyás Gergely.

Kitért arra: Szalay Annamária Budapesten is mindig zalaegerszegi maradt, ezer szállal kötődött szülőföldjéhez, a helyi médiumokat, a kulturális életet és a politikusokat akkor is támogatta, amikor már szinte csak emlékei kötötték a városhoz.

Zalaegerszegért, a magyar médiáért és tágabb politikai közösségünkért végzett tevékenységével érdemeket szerzett – jegyezte meg.

Gulyás Gergely, az Országgyűlés alelnöke (b), Anna, Szalay Annamária unokahúga (k), Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere (b, félig takarva) és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a Szalay Annamária Média Alapítvány kuratóriumának elnöke leleplezik a 2013-ban elhunyt Szalay Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Médiatanács néhai elnöke emléktábláját Zalaegerszegen, a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremnél 2016. szeptember 16-án. MTI Fotó: Varga György

Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP), Zalaegerszeg polgármestere Szalay Annamária életútját ismertetve felidézte: 55 évvel ezelőtt éppen ezen a napon született Zalaegerszegen. Tanítói, népművelői és szakközgazdász diplomát szerzett, Zalaegerszegen tanított általános iskolában, újságíróként dolgozott a megyei napilapnál, de irányította a helyi moziüzemi vállalatot, később pedig éppen azt az intézményt, amelynek falán most az emléktáblája helyet kapott.

A Fidesznek 1991 óta volt tagja, 1993-2004-ig a párt Zala megyei elnöke is volt. Tagja volt a város közgyűlésének, később a megyei önkormányzatnak, 1998-tól hat éven át pedig országgyűlési képviselőként is tevékenykedett. 2004-ben lett az Országos Rádió és Televízió Testület tagja, 2010-ben pedig a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, majd a Médiatanács elnöke lett.

Frauenhoffer Márta, a Zalaegerszegi Televízió főszerkesztője, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a Szalay Annamária Média Alapítvány kuratóriumának elnöke (k) és Molvay Norbert, a XII. Göcsej Filmszemle Szalay Annamária-filmdíj díjazottja a díjátadón Zalaegerszegen, a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben 2016. szeptember 16-án. MTI Fotó: Varga György

Zalaegerszeg polgármestere személyes élményeit és kapcsolatát is felelevenítette beszédében, amelyben úgy fogalmazott: Szalay Annamária “korrekt, megbízható, közvetlen, életvidám, sportszerető és lokálpatrióta” volt.

Az emléktáblát – Blaskó János szobrászművész alkotását – Szalay Annamária keresztlánya, Anna, valamint Gulyás Gergely, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter – a médiaalapítvány elnöke – és Balaicz Zoltán közösen leplezte le. A ceremónia után, már a hangversenyterem falai között adták át a 12. Göcsej Filmszemle díjait, köztük a Szalay Annamária emlékére alapított kitüntetéseket.

Varga Mihály alapítványi elnökként arról beszélt, hogy Szalay Annamáriának egyszerű, tiszta értékrendje, magyarságtudata és hite adta az erejét, amelyet a róla elnevezett alapítvány szellemisége is képvisel.

Olyan médiát akart teremteni, amely védi a gyermekeket a káros tartalmaktól, megfelel a keresztény elveknek, illetve hozzájárul a határon túli magyar média megteremtéséhez és fenntartásához – emlékeztetett a politikus.

A Szalay Annamária-filmdíjat és -médiadíjat Molvay Norbert Ha nem segít a Mindenható című dokumentumdrámájával nyerte el. Rajta kívül médiadíjat vehetett át Vadas Zsuzsa zalaegerszegi újságíró, illetve Szarvas József, a Nemzeti Színház színművésze.