A migránsok kötelező betelepítése ellen szavaz a kvótareferendumon Hack Péter, SZDSZ egykori ügyvivője. A Hit Gyülekezetének diakónusa szerint a mostani EU nagyon különbözik attól, amihez "csatlakozni akartunk".
Nemmel szavaz a kvótaellenes népszavazáson Hack Péter, az SZDSZ egykori ügyvivője és a Hit Gyülekezetének diakónusa, aki szerint az Európai Uniónak saját határain kívül felállított táborokban kellene kiszűrnie a migránsok közül azokat, akik valóban menekültek – olvasható a Magyar Idők csütörtöki számában közölt interjúban.
Nem ilyen EU-hoz akart csatlakozni
Az ELTE docense arról is beszélt, hogy a brüsszeli hivatalnokok és a baloldal elveszítette kapcsolatát a társadalommal, Európának pedig meg kell erősödnie, ami a keresztény gyökerek vállalása nélkül elképzelhetetlen.
(MTI/Czeglédi Zsolt)
A volt liberális politikus arra a kérdésre, hogy euroszkeptikusnak tartja-e magát, azt válaszolta, ez az unió nagyon különbözik attól, amihez “csatlakozni akartunk”. A gazdasági és kulturális közösséget egyre inkább politikai közösséggé akarják formálni a nemzetállamok lebontásával. Sokan hiszik, hogy minden bajra az “Európai Egyesült Államok” jelenti a megoldást. Mint mondta, ma már az igazán fontos választóvonal nem a jobb- és baloldal között van, hanem a szuverenisták és a globalisták között. “Én magamat inkább szuverenistának tartom, mert azt gondolom”, hogy egy szuverén hatalom gyakorlása sokkal áttekinthetőbb. A nemzeti kormányok sokkal inkább számonkérhetők – fogalmazott.
Hack Péter az interjúban úgy vélte, az unió alapításakor megfogalmazott célokhoz kellene visszatérni, ami nagyon nehéz feladat. Úgy vélte, a britek kilépése is egy határozott nem volt arra a brüsszeli politikára, amely nagyon gyakran az unió lakosságával szemben, illetve annak kijátszásával akar keresztülvinni egy-egy programot.
Jól működik az emberek életösztöne
Kifejtette, hogy népszavazáspárti, és a politikának az a feladata, hogy meggyőzze a lakosság többségét. Azok, akik azt állítják most, hogy a magyarok a propaganda hatására utasítják el a betelepítési kvótát, mélyen lenézik az embereket – jelentette ki. “Az emberek alapvető életösztöne jól működik, és semmilyen propagandával nem lehet az életösztönükkel és természetes igazságérzetükkel szembeni megoldásokat elfogadtatni” – mondta.
Úgy vélte, a migránshelyzet kezelésében uniós szinten rendkívül nagy a káosz és sok a manipulatív híresztelés. Például azok, akik Magyarországot bírálják a határkerítés miatt, nem vesznek tudomást arról, hogy egyedül Magyarország vette komolyan a schengeni rendszert, amelynek az a lényege, hogy a belső határokat eltöröljük, a külsőket pedig megvédjük.