Lánczi: a népszavazásnak külpolitikai tétje van

A rendszerváltás óta először a magyar népszavazásnak külpolitikai tétje van, a referendum eredménye nagyon messze elérhet, és egész Európa jövőjére hatással lehet - értékelte Orbán Viktor kötcsei szavait a Századvég Alapítvány vezető elemzője a 180 percben.

Az Orbán Viktor hétvégi, kötcsei beszédben megfogalmazott gondolatok határozott, áttekinthető keretbe foglalták a kormány egy-másfél éve folytatott politikáját, jelentőségük pedig, hogy az itt elhangzottak a résztvevők multiplikátor hatásán keresztül nagyon messzire eljuthatnak, alig egy hónappal a népszavazás előtt – hangsúlyozta a Kossuth Rádió hétfői reggeli adásában a Századvég Alapítvány vezető elemzője.

Egész Európa jövője a tét

Márpedig – emelte ki Lánczi Tamás a 180 percben – ezeken a szavaknak most nagyon komoly súlyuk van, a rendszerváltás óta először ugyanis az október 2-i népszavazásnak nem elsősorban bel-, hanem külpolitikai tétje van Magyarország és az EU szempontjából is, a referendum eredményének politikai hatása pedig nagyon messze elérhet, és – jelentette ki az elemző – egész Európa jövőjére hatással lehet.

Magyarország a középpontban

Az október 2-i eredmény nagyban meghatározza majd ugyanis az európai belpolitikát, és, ha olyan eredmény születik, amilyet a magyar kormány szeretne, azaz a kvótarendszer magas részvétel mellett kap határozott elutasítást, a hír nagyon messzire elérne. Márpedig Ausztria idén választásra, Olaszország népszavazásra készül, jövőre pedig az EU talán két legfontosabb államában, Franciaországban és Németországban tartanak választásokat, és mindezt erősen befolyásolhatja a magyar eredmény – emlékeztetett Lánczi.

Az európai álomnak vége

Orbán Viktor közös, egységes európai haderőről szóló javaslatáról szólva az elemző úgy vélte, Európa sokáig illúzióban élt, hiszen a kontinens egy nyugodt 70 évet tudhat maga mögött, mostanra azonban egyértelműen kiderült, még jogi, nemhogy fizikai értelemben sem képes megvédeni magát. Márpedig – tette hozzá – Európának rendelkeznie kell egy olyan területvédő kapacitással, amely krízishelyzetben bevethető, és tekintélyt az európai közösségnek.

Európát meg kell védeni

Az a „birodalom” ugyanis, amely nem képes megvédeni saját tengerpartjait, végtelenül gyenge és kiszolgáltatott, gazdasági, kulturális ereje hosszú távon nem tartható fent, gyakorlati szempontból pedig a legfőbb migrációs útvonal ma a Földközi-tenger, ahol az olasz parti őrség kompként funkcionál, százezreket ki hoz Európa partjaira, hogy aztán itt az emberek szétszéledjenek, ahelyett, hogy az embercsempészektől védenék a partokat.