Kampányukat a baloldali ellenzéki formáció elnöke azzal indokolta, hogy erkölcsi kötelességüknek tartják szembeszállni a "Fidesz néphülyítésével és demagógiájával". Kijelentette: egy Európa-ellenes népszavazásról van szó, "a magyar gyarapodás és polgárosodás garanciáját jelentő tágabb közösségünk, az Európai Unió elfogadottságát próbálják ezzel szétverni".
Szigetvári hangsúlyozta, hogy pártja nem fogadna be mindenkit és mindenhonnan ellenőrzés nélkül, hanem biztonságot és nyugalmat teremtene azoknak, akik velünk együtt akarnak élni. Nem szétvernék Európa terrorellenes küzdelmét, hanem az együttműködés révén megerősítenék közös határőrizettel, közös kiutasítási politikával, közös menekültelosztási kvótákkal és közös segélyezési politikával.
Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke egy EU-s zászló mögött pártja, az október 2-i népszavazással kapcsolatban tartott kampányindító kitelepülésén, a XIII. kerületi Lehel téri piacnál 2016. augusztus 12-én. Az Együtt a távolmaradás mellet érvel a nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítésével kapcsolatban kiírt kvótareferendum előtti kampányban. MTI Fotó: Kovács Attila
Előítéletek helyett szabályokra, plakátok helyett menedékre, indulatok helyett józan megoldásra van szükség – mondta. “Csak jobb és tisztességesebb alternatívája van annak, amit most a Fidesz tesz a hazánkkal” – fogalmazott. Azzal kapcsolatban, hogy az Együtt a Modern Magyarországért Mozgalommal és a Párbeszéd Magyarországért Párttal 20 millió forintból közös plakátkampányt indított, azt mondta: a két másik párttal nem mindenben gondolkodnak ugyanúgy, de ugyanazzal a bátorsággal szállnak szembe “a Fidesz gyűlöletkeltésével”.
A közös kampány mintája annak, hogy az ellenzék képes együttműködni, ha ugyanaz a célja, és mindegyik résztvevő tiszteli, nem árulja el a másikat, szorosan együttműködik – közölte. Hozzátette: pártja csak azokkal tud együttműködni, akik győzni akarnak 2018-ban, és nincs semmi csábítás, pozíció, ami ettől őket eltántoríthatja. Szerinte “a néphülyítő és gyűlöletkeltő népszavazás érvénytelenné tétele az Együtt számára ennek az útnak az első lépése”.
Sértő-Radics István, a párt országos politikai tanácsának elnöke azt mondta: felhívást fogadtak el a szombati ülésen annak érdekében, hogy az önkormányzati autonómiának legyen egy nemzeti minimuma. A felhívással a hazai pártok választmányához és önkormányzati érdekképviseletek vezetőihez fordulnak – közölte.
Azt kérik tőlük, hogy tűzzék következő ülésük napirendjére ezt a kérdést, alakítsák ki álláspontjukat, majd egy közös konferencia keretében állapodjanak meg az önkormányzati autonómia nemzeti minimumáról.