Már Európában tartják a radikalizáló tanfolyamokat

Az Iszlám Állam az utóbbi időben nem arra szólítja fel szimpatizánsait, hogy utazzanak Szíriába, hanem arra ösztönzi őket, hogy lakóhelyükön kövessenek el terrorcselekményeket. Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő szerint az iszlamisták már a radikalizáló tanfolyamokat sem Szíriában tartják.

Már nem Szíriában tartják a radikalizáló tanfolyamokat, ezt bizonyítja az is, hogy legutóbb Németországban találtak egy nagy fegyverraktárt – jelentette ki Gyarmati István a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Fotó. Reuters

Fotó. Reuters

Szerinte ma már nem az a kérdés, hogy a titkosszolgálatoknak be kell-e épülniük az Iszlám Állam szervezetébe, hanem az, hogy miként kell azt megtenni; ehhez nem is kell már külföldre menniük.

Úgy vélte, a dzsihadisták elleni küzdelem olyan feladat, amely szinte mindent felülír, még az orosz fenyegetés sem annyira időszerű, mint az Iszlám Állam elleni harc.

A terrorista szervezet lassan elfogadja, hogy államként meg fog szűnni, és tisztában van vele, hogy Európában nagyobb feltűnést kelt egy-egy robbantás. Védekezni a lehetséges merénylők megfigyelésével lehetne, de nagyon nehéz feladat mindenkit nyomon követni – húzta alá.