Szeptember 17-én összesen harminc fővárosi helyszínen várják majd az érdeklődőket. Komáromi György projektvezető az M1 Aktuális csatornán elmondta, hogy ennyi színházzal már egész Budapestet lefedi a rendezvény.
A Színházak éjszakája honlapja szerint az előző évekhez képest új résztvevő lesz a Baltazár Színház, az RS9, a Sanyi és Aranka Színház, a Turay Ida Színház, a Momentán Társulat, valamint a Vidám Színpad.
Komáromi György elmondta, hogy idén is sok száz programot kínálnak a színházak. Ízelítőként megemlítette, hogy idén is lesz impro maraton, árnyjáték és tánctanulás, de természetesen a kulisszák mögé is betekinthetnek az érdeklődők.
Hozzátette, hogy a részletes programot csütörtökön hozzák nyilvánosságra, addig még húsz százalékkal olcsóbban lehet jegyet vásárolni.