MSZP: a "lebutított" szakképzés növeli a munkaerőhiányt

Kunhalmi Ágnes, a szocialisták oktatáspolitikusa, parlamenti képviselője hétfőn, Budapesten tartott sajtótájékoztatóját követően az MTI-vel közölte, a Fidesz bizonytalanságot és káoszt okozott azzal, hogy a szakképzés átalakításával párhuzamosan nem határozta meg az érintett iskoláknak a szakképzési és közismereti kerettantervet, továbbá a pontos érettségi követelményrendszert.

Az ellenzéki politikus kifejtette, rendkívül sok diák azért fordult el a szakközépiskolákká alakított szakiskoláktól, mert azok használható tudás mellett már érettségit sem adnak, mindez pedig azt jelenti, hogy a gyerekeknek 14 éves korukban kellene meghozniuk egy olyan döntést, ami egész életükre kihat.

Ebből is látszik, hogy a kormány nem a határokra, hanem valójában a gyerekek elé húz kerítést – fogalmazott Kunhalmi Ágnes, aki egy olyan új felnőttképzési stratégia kialakítását sürgette, amely egyszerre lehet képes csökkenteni a munkaerőhiányt és a munkanélküliséget.