Bejelentette Sarkozy: jövőre újra elnök lenne

Nicolas Sarkozy volt francia államfő hétfőn bejelentette, hogy elindul a 2017-es elnökválasztást megelőző jobboldali előválasztáson.

A legnagyobb francia ellenzéki párt, a Köztársaságiak elnöke a szerdán megjelenő új kötetének egyik idézetével a Tweeteren erősítette meg a jelöltségét, amelyet a francia média hónapok óta tényként kezelt.

Sarkozy reagál a Brexitre. MTI/EPA Fotó

Nicolas Sarkozy. MTI/EPA Fotó

“Úgy döntöttem, hogy jelöltetem magam a 2017-es elnökválasztáson. Franciaország megköveteli, hogy mindent neki adjunk” – írta a volt köztársasági elnök (2007-2012) a Tout pour la France (Mindent Franciaországért) címmel megjelenő, 231 oldalas könyvében. “Ez a könyv a kiindulási pont” – tette hozzá Nicolas Sarkozy, aki az első olyan volt államfő az V. köztársaság történetében, aki egy vesztes kampány után ismét jelölteti magát.

A 61 éves jobboldali politikus, akinek programja és fellépése is megosztja a franciákat, elképzelhető, hogy ismét Francois Hollande jelenlegi államfővel mérkőzik meg jövő májusban. A szocialista köztársasági elnök – aki még hivatalosan nem jelentette be, hogy újrajelölteti magát -, győzte le 2012-ben Nicolas Sarkozyt.

A három hónap alatt írt kötetben az ellenzéki politikus öt nagy fejezetben foglalja össze a programját: Az igazság kihívása, Az identitás kihívása, A versenyképesség kihívása, A tekintély kihívása és A szabadság kihívása címmel.

A volt államfőnek azonban előbb még saját táborának jelöltjeivel is meg kell mérkőznie. A Köztársaságiak közül eddig 12 vezető politikus jelentette be, hogy megméretteti magát az elnökjelöltségért rendezett kétfordulós választáson, amelyet november 20-án és 27-én rendez meg a francia jobboldal. Közülük Nicolas Sarkozy legnagyobb riválisának volt külügyminisztere, Alain Juppé, Bordeaux polgármestere számít, aki a felmérések szerint megelőzi a volt elnököt, és aki jelenleg a legnépszerűbb francia politikus.

Nicolas Sarkozy a bejelentéssel automatikusan lemondott pártelnöki posztjáról, s a következő hónapokat kizárólag a jelöltállítási kampánynak szenteli. A jobboldali párt élén a helyét egykori volt minisztere, Laurent Wauquiez veszi át, aki jelenleg Auvergne-Rhone-Alpes régió elnöke.

A volt államfő első kampánygyűlését csütörtökön tartja Chateaurenard-ban.

A 2012-es vesztes elnökválasztást követően Nicolas Sarkozy másfél évre visszavonult a politikából és a konferenciákat adott világszerte. Két évvel előtt vette vissza a legnagyobb ellenzéki párt irányítását. Azóta nem volt titok, hogy revánsra készül a szocialistákkal szemben.

Párton belüli riválisain kívül Nicolas Sarkozynak több jogi eljárással is szembe kell néznie, köztük a 2012-es elnökválasztási kampány állítólagos illegális finanszírozása miatt indult vizsgálattal, amelyben bíróság elé állíthatják.