Újabb átverés: szívátültetéssel riogatva ösztönöznek vásárlásra

Rossz keringés, beteg szív, a vége pedig szívátültetés vagy halál: egy nyugdíjas asszony azt állítja, hogy ezzel az elképesztő diagnózissal bírták ágynemű vásárlásra egy egészségfelmérésen.

Soós Gyulánét egészségfelmérésre hívták. A vizsgálatot végző férfi már a bevezető előadáson egy hátsó helyiségbe hívta az asszonyt.

„Olyan szerkentyű volt nála, amilyet én sehol nem láttam még az orvosoknál” – mesélte az asszony az az M1 kosár című magazinjában.

A férfi egy szerkezetet helyezett a mellkasára, majd néhány perc múlva szörnyű diagnózist állított fel: azt mondta, a nő véroxigén hiányos, immunrendszere problémás és keringési zavarai is vannak, de szerencsére van megoldás: egy matrac és egy ágynemű-garnitúra.

Az ár egymillió forintról indult, végül 199 ezerért is odaadta. Sőt, az ügynök házhoz is szállította a garnitúrát.

A nyugdíjas asszony azt mondja, a szerződést szinte szó szerint halálfélelemben írt alá, és fizetett. A kiszállításkor azonban már megnyugodott annyira, hogy nem akarta átvenni a csomagot.

„Amikor meghallotta ezt, olyan mérges lett, hogy elkezdett ordibálni velem, hogy mit képzelek én”.

Nem történt csalás?

Az asszonynak most Kővári Béla ügyvéd próbál segíteni. Több fizetési felszólítást küldtek a cégnek, és rendőrségi feljelentést is tettek, ám eddig kevés sikerrel jártak.

„A megszüntetés oka, hogy az interneten is lehet hasonló termékeket is kapni. Ott drágább, mint ahogyan Éva vette, ezért csalás nincs. Holott véleményem szerint a körülmények, az oda való invitálás, a megtévesztő egészségügyi diagnózis, illetve a pszichikailag erőszakos magatartás volt az, ami erre vezetett” – fogalmazott az ügyvéd.

Kényszertörlés alatt áll a cég

Az ügyvédhez hasonlóan az ügyészség sem találta alaposnak a rendőrség munkáját, és a nyomozás folytatását kérte. A cégeket utólag elérni azonban sokszor lehetetlen.

„Ezeket a cégeket adják-veszik, a képviselő, a tulajdonos változik, egyik megyéből a másikba teszik. Itt is az történt” – fogalmazott az ügyvéd, aki lekérte a cégkivonatot, és kiderült: a szóban forgó cég kényszertörlés alatt van.

Ez azt jelenti, hogy a cég semmilyen vagyonnal nem rendelkezik, felelőssége nincs. „Itt a mögöttes felelősséget lehetne megtalálni, de valóban nehéz. A csalásnak olyan tényállásai, elemei vannak, amit adott esetben nehéz bizonyítani” –tette hozzá.

A Kosár magazin is kereste mind az eladást bonyolító Kft.-t, mind a termékeket forgalmazó céget, de megkeresésükre nem reagáltak.

„Egy idős embernél mi lehet fontosabb, mint az egészsége? Ahogy telnek az évek és az évtizedek, ilyen félelmek erősödnek fel nagyon érthető módon az elmúlással, betegséggel, magatehetetlenséggel kapcsolatosan. És ez egy olyan terület, ahol érzelmileg lehet hatni” – mondta Kalmár Hajnalka szakpszichológus a Kosár magazinnak.

Kővári Béla ügyvéd szerint “a legjobb azonnal letenni a telefont és nem szóba állni az ügynökkel, ám ezt sokan nem teszik meg és udvariasságból meghallgatják az előadottakat, majd önkéntelenül egyfajta elköteleződés alakul ki”.