Magyarországi egyedekkel erősítik a hollandiai vidrapopulációt

Magyarországi egyedekkel erősítik a megfogyatkozott, sérülékeny vidrapopulációt Hollandiában, ahova a közelmúltban öt vidrát szállítottak a Somogy Természetvédelmi Szervezet és a hollandiai ARK Natuur alapítvány együttműködéseként.

A Petesmalmi Vidraparkban a Fővárosi Állat- és Növénykert munkatársainak segítségével befogott állatok közül Rozit, Pannát, Bencét és Marcit már szabadon is engedték, egy idősebb nőstény, Dana az Európai Veszélyeztetett Fajok Védelmi Programjához csatlakozó Gaia Állatkertbe került tenyésztésre – mondta Tömösváry Tibor, a Somogy Természetvédelmi Szervezet elnöke az MTI-nek.

Kitért rá: az ARK Natuur azután kereste meg a Petesmalomban sérült, elárvult vidrák gondozásával, nevelésével, a természetbe való visszaengedésével is foglalkozó magyar szervezetet, hogy a holland kormány engedélyezte huszonöt külföldi vidra behozatalát 2020-ig az ottani elszigetelt állomány “frissítésére”.

Vidra (Lutra lutra) egy Pusztaszer környéki tóban 2016. május 19-én. MTI Fotó: Kovács Attila

Vidra (Lutra lutra) egy Pusztaszer környéki tóban 2016. május 19-én. (MTI Fotó: Kovács Attila)

A mostani az első eset, hogy Magyarországról azért vittek vidrákat külföldre, hogy szabadon engedjék őket – jegyezte meg Tömösváry Tibor. Hozzátette: erre a magyarországi vidrapopuláció stabilitása, jó genetikája adott lehetőséget.

A természetvédelmi szervezet elnöke a vidrák szabadon engedésének nehézségeit érzékeltetve elmondta: a meggyógyított, felnevelt példányok kifutóban történő további tartása indokolatlan, ugyanakkor a már területet birtokló és a visszaengedett vidrák között küzdelem alakulhat ki.

Magyarországon a lehetséges élőhelyeket vidrák népesítik be, emiatt a szabadon engedés nálunk kockázatos – jelezte. A somogyfajszi székhelyű Somogy Természetvédelmi Szervezet eredetileg a rétisasok védelmére jött létre, tevékenysége később a fekete gólyák és a vidrák megóvására, gondozására is kiterjedt.

A szervezet 1998-ban hozta létre az évente több ezer látogatót fogadó vidraparkját, és 800 hektárnyi saját területen hagyományos gazdálkodást folytat, őrizve a természeti, kulturális értékeket.

Kapcsolódó tartalom