Ausztria lakosságának több mint húsz százaléka első vagy második generációs bevándorló. Összesen 210 ezer bevándorló érkezett tavaly a országba, azonban az összes migráns csaknem fele tovább is utazott, így 113 ezren maradtak. Ez a szám 56 százalékkal több, mint 2014-ben volt. Egyre nő a társadalmi feszültség, amely a szakértő szerint akár polgárháborúhoz is vezethet.
A lakosság 20 százaléka, vagyis 1,8 millió ember bevándorló Ausztriában, ebből félmillió második generációs, a többség első generációs.
2014-ben 1,7 millió bevándorló hátterű ember élt Ausztriában, vagyis egy év alatt 100 ezer fővel nőtt az arányuk.
Egy bécsi középiskolában végzett kutatás – amely olyan iskolában készült, ahol a bevándorló gyerekek aránya 90 százalékos – tapasztalatai szerint az integráció fogalma ezekben a közösségekben gyakorlatilag nem létezik.
Habár a balkáni bevándorlók esetében enyhébbek a kulturális különbségek, de a vallási tényező meghatározza a hozzáállásukat a befogadó kultúrához.
Az afgánok, közel-keletiek esetében ehhez kulturális idegenség is járult.
E bevándorlóknak ezen kívül nagyon erős az identitásuk, és fokozatosan átalakítják a környezetet a saját szabályaik szerint; ez az iskolai példa leképezi azt, ami társadalmi szinten hosszabb távon várható – mondta Speidl Bianka, a Migrációkutató Intézet vezető elemzője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
A szakértő kijelentette: a bevándorló gyerekek a munkaerőpiacon ugyan integrálhatóak lesznek, de jelenleg a szülők 50-60 százaléka munkanélküli.
Hozzátette: Ausztriában és Németországban még nincs jelentős száma a bevándorlóknak a tekintetben, hogy mennyire képesek befolyásolni a politikát szavazataikkal, ez inkább Franciaországra jellemző.
Csendes elégedetlenek
Ausztriában azonban különösen veszélyesnek tartja Speidl Bianka az őshonos állampolgárok „csendes elégedetlenek csoportját”.
Olyan sérelmek halmozódnak ugyanis fel bennük, amelyek robbanásig feszülnek; mindez szélsőséges megnyilvánulásokban fog majd testet ölteni, ez pedig polgárháborús állapotokhoz vezethet közép-és hosszútávon – közölte a szakember.
Azok a generációk, akik állampolgárságot kapnak egyes európai országban, befolyásolni fogják a politikai élet alakulását, összetételét.
Franciaország és Nagy-Britannia többségében adta meg az állampolgárságot az odaérkezett bevándorlóknak, és bár Ausztriában és Németországban ez egyelőre fokozottabban történik, a társadalomra nehezedő kihívások és feszültségek szempontjából nem kevésbé veszélyes a helyzet, hiszen az alsó- és középosztály relatív elszegényedése, valamint az, hogy egyre nő a bevándorlók létszáma azt eredményezi, hogy növekszik a társadalmon belüli feszültség, ezáltal pedig az utcákon fog lezajlani ez a fajta összecsapás – húzta alá Speidl Bianka.