Akár „rokonlelkek” is lehetnek a migránsok a szélsőjobbal?

Sok Németországba érkezett migráns szavazna egy erős német vezetőre, aki ha szükséges, akár diktatórikus módszerekkel irányítaná az országot. A bevándorlók szélsőjobboldali csoportokhoz hasonló állásfoglalását egy berlini átfogó közvélemény-kutatásból szűrték le, melyben arra hívják fel a fegyelmet, hogy a bevándorlók értékrendje nem is annyira összeegyeztethetetlen a konzervatív mentalitással, sőt a szélsőjobbos csoportokkal is szimpatizálhatnak.

A bevándorlók közül sokan hiszik azt, hogy “Németországnak egy egységes erős pártra van szüksége, amely megtestesíti az emberi közösséget” – áll a berlini tanulmányban, amelyben kiemelték, hogy egyes esetekben a migránsok a diktatúrát tartják a legjobb választásnak.

Még sosem készült felmérés arról, hogy mit gondolnak a migránsok

Bár több mint ezer bevándorlót kérdeztek meg a közvélemény-kutatás során, mégsem tekinthető reprezentatív mintának a felmérés. Ennek ellenére ez az első olyan kérdőív, amelyben a Németországba érkező migránsok politikai és erkölcsi hátteréről bármit megtudhatunk – emelte ki a felmérést végző dr. Ronald Freytag.

Míg a megkérdezett bevándorlók többsége egy demokratikus országban szeretne élni, ahol szólásszabadság van, paradox módon 64 százalékuk gondolja úgy, hogy egy ideális államban “egy erőskezű uralkodóra van szükség, aki a társadalom érdekében mindent megtesz”. Ugyanennyi migráns mondta azt is, hogy “a közrend fenntartása érdekében az erőszakkal sem lenne problémájuk”.

Fotó: Twitter

Fotó: Twitter

Közös vonások és meglepő válaszok

A tanulmány szerint a konzervatív értékrendhez hasonlóan a migránsok 43 százaléka elítéli az azonos neműek házasságát, és nem szeretnének homoszexuális szomszédot. 48 százalékuk gondolja azt, hogy a házasság előtti szexuális együttlét bűn. Többségük, 87 százalékuk szerint a vallás magánügy, de csak 13 százalékuk találja elfogadhatónak egy keresztény és egy muszlim házasságát.

Az alkoholfogyasztás terén meglepő válaszok érkeztek: a migránsok 65 százaléka egyetért vele. A másik érdekes válasz a vallással kapcsolatos: 52 százalékuk nem tartja problémásnak azt, ha valaki megváltoztatja vallását.

“A vallásos fanatizmus egyáltalán nem jellemző a bevándorlókra” – szögezi le a felmérés, a migránsok 77 százaléka a nemek közti egyenlőséget is üdvözli.

Valóban észbontó releváció?

Végső következtetésként azt emelték ki, hogy a bevándorlók politikai nézetei sokkal közelebb állnak a szélsőjobboldali csoportok (AfP és a PEGIDA) célkitűzéseihez, mint azt eddig gondolták.

Sokan “észbontó relevációnak” tartják a legújabb közvélemény-kutatásból nyert adatokat, de érdemes kiemelni, hogy ezek az első próbálkozás végtermékei, és egy olyan csoport körében készültek, ahol a bevándorlók elsődleges célja nem más, mint az, hogy Németországban maradhassanak.