Újabb részletek derültek ki a müncheni elkövetőről

Több lelki betegségben szenvedett és gyógyszeres kezelés alatt állt a müncheni lövöldözés elkövetője - jelentette vasárnap a Süddeutsche Zeitung című német lap a hírportálján. A müncheni lap a nyomozás menetét ismerő forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a 18 éves német-iráni kettős állampolgárt depresszió, figyelemzavar és szociofóbia (bizonyos szociális, nyilvános helyzetekben fellépő szorongás) miatt kezelték, és tavaly két hónapig egy müncheni klinika pszichiátriai osztályán feküdt. Közben az is kiderült, hogy egy évig tervezhette a vérengzést.

A Süddeutsche Zeitung szerint mindemellett a kilenc halálos áldozatot követelő támadás elkövetőjét – aki a lövöldözés végén magával is végzett – erősebben foglalkoztatta az ámokfutás témája, mint ahogy azt a nyomozás kezdetén feltételezték.

Kiderült, hogy felkereste a Baden-Württemberg tartományi Winnendent, ahol 2009-ben egy 17 éves középiskolás lemészárolta kilenc diáktársát és három tanárát, majd iskolája közelében agyonlőtt három járókelőt, és végzett magával.

Érdekelte Breivik ámokfutása

A müncheni lövöldözés elkövetőjét Winnenden mellett nagyon érdekelte a norvég Anders Behring Breivik ámokfutása – a 77 halálos áldozatot követelő utoyai mészárlás és oslói pokolgépes robbantás – is, amely napra pontosan öt évvel a bajor tartományi fővárosban pénteken elkövetett bűncselekménye előtt történt.

Fotó: Twitter

Fotó: Twitter

A korábbi közlésekkel ellentétben azonban nem találták meg nála a Breivik-féle 1500 oldalas kiáltványt, de az adathordozók vizsgálatával nem végeztek, több terabájt anyagot kell még átnézni.

Az interneten vásárolta a fegyvert, ami színházi kellék volt

A müncheni lövöldözés elkövetője fegyverét az internet darknet néven ismert részén szerezte be, amelyet a névtelenséget biztosító speciális technológia miatt főleg bűnözők használnak.

Egy úgynevezett reparált színházi fegyvert szerzett, vagyis színpadi kelléknek használt, lövedék kilövésére alkalmatlanná tett fegyverből használható lőfegyverré visszaalakított fegyvert.

Arra utaló nyomokat is találtak, hogy nagyon sokat játszott belső nézőpontú – a játékteret a játékos szemszögéből ábrázoló – erőszakos online játékokkal, mindenekelőtt a Counterstrike nevű játékkal, ami a nyomozás vezetői szerint nem szokatlan ámokfutóvá váló embereknél.

A lövöldözés helyszínén 58 lövedékhüvelyt találtak, egy kivételével a tettes fegyveréből származnak – írta a Süddeutsche Zeitung.

Előzőleg a müncheni rendőrség közölte, hogy egy civil ruhás rendőr tüzelt a lövöldözőre, de nem találta el.

Egy éve tervezhette a vérengzést

Az elkövető valószínűleg már egy éve tervezte a vérengzést, és megfogalmazott egy kiáltványt, a szöveg elemzése még nem ért véget - közölték a nyomozás vezetői vasárnap a bajor tartományi fővárosban.

Egyelőre nem tudni, hogy miért éppen München északi részén, az Olympia bevásárlóközponttal szemben lévő gyorsétteremben kezdett lövöldözni, de az biztosnak tűnik, hogy áldozatait nem célzottan választotta ki  - hangzott el a müncheni ügyészség, a városi rendőrség és a bajor tartományi bűnügyi hivatal (LKA) közös sajtótájékoztatóján.

A környék lakossági összetételéből is adódik, hogy a gyorsétteremben mindig vannak “migránsgyerekek” – mondta Robert Heinberger, az LKA vezetője.

Nem biztos, hogy szedte a gyógyszereit

Az előzetes adatok szerint az elkövető szociofóbiában (bizonyos szociális, nyilvános helyzetekben fellépő szorongás) szenvedett.

Tavaly nyáron hosszabb ideig egy kórház gyermek- és ifjúsági pszichiátriai osztályán feküdt, és a vérengzést megelőző időszakban gyógyszeres kezelés alatt állhatott. Azt egyelőre nem tudni, hogy szedte-e a gyógyszereket.

Előfordulhat, hogy megszakította a kezelést, ami hozzájárulhatott az ámokfutáshoz vezető lelkiállapot kialakulásához.

Zaklatták osztálytársai

A sajtótájékoztatón a többi között azt is elmondták, hogy az elkövetőt 2012-ben bántalmazták iskolatársai, akik ellen testi sértés miatt eljárás indult.

Nem tudni, hogy ez a sérelem milyen kapcsolatban van az ámokfutással, az viszont biztos, hogy bántalmazói nincsenek az áldozatok között.

Sok további részletet nem sikerült még tisztázni.

Az ámokfutó a szüleivel lakott, de ők nincsenek kihallgatható állapotban.

Az ügy feltárásán az LKA és a müncheni ügyészség több mint 70 munkatársa foglalkozik.

Az elkövető 9 embert lőtt agyon, többnyire kiskorúakat, köztük egy 15 éves magyar fiút.

Öt áldozat holttestére a gyorsétteremben találtak rá, kettőre a gyorsétterem előtt, egyre egy közeli üzlet előtt, egy másikra pedig az OEZ-ben bukkantak.

Az elkövető igyekezett minél több embert a gyorsétterembe csábítani egy közösségi portálon nyitott hamis – egy valódi személy nevével, fényképével visszaélve létrehozott – profil révén szétküldött üzenetekkel.

A nyomozás előzetes megállapításai alapján az áldozatok között nincs olyan ember, akikkel kapcsolatban állt a közösségi portálon.